Macron nagy ellenfelét, Putyin fontos európai szövetségesét.
De ígérik, hogy nagyon fognak figyelni a bírói függetlenségre.
Itt az első komolyabb felmérés az áprilisi választások után. Talán soha nem volt ennyire megosztott az ország, az ellenzéki választók nagy része mély apátiába esett, miközben a kormányzati üzenetek egy része még rajtuk is megragad.
Videós kampányt indít az ALDE európai pártszövetség.
Egy kampányrendezvényről közölt izgalmas fotókat Gyurcsány Ferenc pártjának Facebook oldala.
„Ha azt mondják, hogy lehetetlen elvárni egy magyartól, hogy törődjön egy szír vagy egy brazil sorsával, akkor érdemes őket emlékeztetni arra, hogy az is természetellenes kérés egy magyartól, hogy tízmillió másik, ismeretlen magyar sorsával törődjön” – mondta a 24.hu-nak a világhírű izraeli történész.
Drága uraim, irány Salzburg.
A DK máris, a második demonstráció után törölte a Facebookról az Ellenállásnak nevezett budapesti tüntetéssorozatának eseményét, amit addig terveztek ismételgetni, míg a miniszterelnök le nem mond.
Véletlenül jól ismeri egymást Kerényi János fideszes képviselő és Oltyán József, az Index mögött álló cégcsoport új, KDNP-s tulajdonosa.
Itthon három hete hosszabbították meg a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet.
Orbán szerinte azért nem akar csatlakozni, mert a Tiborcz-ügyben hamar elérne hozzá a nyomozás.
Egyébként sincs nagyon jó véleményünk a demokráciáról.
Az iraki váltást a nem kormánygépnek vásárolt Airbusok helyett ukrán repülők vitték.
Az elnök Joseph Daul nyilatkozott Salzburgban a frakció zártkörű ülése előtt.
Azt az eljárást, amit épp tegnap indított útjára Antonio Tajani EP-elnök.