„Mert lakás nélkül nincs méltóság, biztonság, család, egészség, élet.”
Viszont egyik ellenzéki párt sem éri el a 10 százalékot sem.
A Miniszterelnökség bejelentette, hogy a legolcsóbb ajánlat is több mint duplája volt a fejlesztésre biztosított költségvetési forrásnak.
A szervezet párttá alakulva már nem kötelezhető a bevándorlási különadó befizetésére. Magyarországon pártot még szabad alapítani.
Sokáig ment a pávatánc, de eldőlni látszik az ügy.
Mert hiszen a szabadidejében tette.
A párt hivatali vesztegetést gyanít az utazások mögött.
Egyre több feladatot kap, mióta visszavonult.
Ők az arany fedezet.
Egy súlyos kérdés, amire nincs megnyugtató válasz.
Szalay-Bobrovniczky Vince a puskaporos olvasói levelek nagymestere, korábban Rényi kolléga díjazása miatt tiltakozott, de én is kaptam tőle olyan kioktatást, hogy csak úgy füstölt.
A Fidesz kétharmada is veszélybe kerülne, ha Magyarország csatlakozik az Európai Ügyészséghez Hadházy Ákos szerint.
A karrierjét nyugatnémet vonalon kezdő hírszerző 2002-2004 között, Medgyessy miniszterelnöksége alatt már volt a hírszerzés főigazgatója.
Minden vele együtt szavazót biztosított afelől, hogy nem enged a „bevándorláspárti zsarolásnak.”
Kisebb demonstráció verődött össze, többen nem voltak hajlandóak elhagyni a tér lezárt részét.