POLITIKA

A Fidesz által terroristának kinevezett Ahmed H. a bíróságon támadta meg a nemzeti konzultáció róla szóló pontját

Úgy írt a szír férfi elítéléséről a nemzeti konzultáció, hogy közben ügyében nem is volt még jogerős ítélet.

Horváth Bence
POLITIKA

Seszták államtitkárának is kínos lehet az Elios-ügy, költségvetési csalás ügyében nyomoznak

Szekszárdon évekkel korábban már eljátszották azt, hogy a közbeszerzéseket bonyolító cégnek kétszer fizettek ugyanazért a munkáért.

Szily László
politika

Állami Számvevőszék: a Nemzeti Nyomozó Iroda megszüntette a Jobbik ellen indult nyomozást

De ez nem befolyásolja a pártra kirótt gigabírságot.

Botos Tamás
POLITIKA

Szijjártó: Azokat kéne befogadni, akik belemosolyogtak a kamerákba?

A külügyminiszter szerint senki nem gondolhatja komolyan, hogy "ezeknek az embereknek bármilyen kérelmét is el kéne bírálni, pláne ezeket be kéne fogadni."

Botos Tamás
POLITIKA

Magyar Nemzet: jóval több külhoni szavazat érkezhet, mint 2014-ben

Három hét alatt húszezerrel nőtt a regisztrált külhoni magyar szavazók száma.

Botos Tamás
POLITIKA

Sarkozyt fogadta ma Szijjártó

Dilivel indul a hét a Bem téren.

Botos Tamás
POLITIKA

Köves Slomó: Ha ez a kampányba való beszállásként értelmeződött, akkor lehet hogy hiba volt, ezért elnézést

Szerinte csak azért került fel Hollik István szórólapjára, mert a korábbi fideszes képviselők támogatták az ott működő zsidó közösséget.

Botos Tamás
POLITIKA

Mégis mi alapján mondja azt Lázár János, hogy ők az iskolába nem szoktak választási kampányt vinni?

A miniszter azt üzente: megbocsáthatatlan, hogy a diákok az akár jogos követeléseikkel kampányban kimentek az utcára. Pedig hivatalosan nincs is kampány. Nem hivatalosan meg folyamatosan kampány van, amiben a fideszes politikusok felhasználják a gyerekeket is.

Haszán Zoltán
politika

Két héten belül a Parlament elé kerülhet a Stop Soros-törvénycsomag

A lakosság izgatott, a törvényhozás nem várathat magára.

Tbg
politika

Kósa Lajos államtitkárának angoltanár feleségének cége is kapott több mint 400 millió forintos agrártámogatást

Híznak a disznók, nincs ok a panaszra.

Tbg
politika

Csoda: miután a kormány közölte, hogy szigorítaná a „Stop Soros”-törvényjavaslatot, a „társadalmi egyeztetés” azt mutatja, az „emberek” is a szigorítást akarják

A törvényjavaslatban szereplő 25 százalék többszörösét is elvennék illetékként a „migrációt segítő szervezetektől”, de felmerült a Btk. szigorítása is.

Herczeg Márk
POLITIKA

Az LMP perel, hogy kiderüljön, mennyiért vesszük a földgázt Oroszországtól

Az MVM és az NFM is megtagadta annak a 2019-ig szóló szerződésnek a kiadását, amiből pontosan kiderülne, mennyit fizetünk.

Herczeg Márk
POLITIKA

Vállalta a felelősséget, és bocsánatot kért a momentumos Nemes a melegektől, zsidóktól és romáktól

Buzizott, zsidózott és cigányozott. Most azt mondja: "17 évesen olyan kijelentéseket tettem, amelyek ma már nagyon távol állnak tőlem.”

Szily László
POLITIKA

Köves Slomó a KDNP-s Hollik Istvánnak kampányol

Vágó István posztolta ki a szórólapot. Eszerint talán Jahve vagy Jézus tette a korábbinál feltűnően sűrűbbé Hollik haját!

Szily László
POLITIKA

Megingott a miniszteri szék Seszták Miklós alatt

Elvesztette Orbán bizalmát, mennie kell és nagyon úgy fest, hogy fejlesztési minisztériumot is felaprítják a következő ciklusra.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA