POLITIKA

A nap képén Soros György mélabúsan nézegeti a kormány sorosozó szórólapját

Orbán Viktor mumusa épp a CEU megmaradásáról tárgyalt New Yorkban, amikor kezébe került a kerítésbontó reklámanyag.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Gyurcsány Ferenc és Molnár Csaba beperli Vágó Gábort

Az LMP politikusa a 444.hu élő adásában célzott rá, hogy Gyurcsány Ferenc részegen tárgyalt velük.

Boros Juli
politika

150 millió forint közpénzből mérték az önkormányzatok, hogy mekkora bajban lehet a Fidesz

Városmarketing céljára rendelték meg a közvélemény-kutatást, aztán megkérdezték, a válaszadó mennyire elégedett Orbán Viktor munkájával.

Boros Juli
politika

A legfontosabb szabály, ami nélkül a Fidesz-KDNP könnyen leváltható lenne

A megszállt hatóságok, a szavazókerületek átrajzolása vagy a kampánykorlátozások eltörpülnek ehhez az egy részlethez képest, amivel elintézték, hogy Orbán a társadalom kisebbségének támogatásával is akár kétharmados kormányt tud alakítani.

Herczeg Márk
POLITIKA

Az elmúlt két hétben összesen 160 határsértőt fogtak el az országban

Ebben a tempóban évtizedekig is eltarthat, mire beér az a több millió afrikai, akiktől a miniszterelnök úr retteg.

Király András
POLITIKA

Tárgyalt az MSZP, a DK és az LMP az összefogásról, de semmire se jutottak

Az LMP még tárgyal a Jobbikkal is. Aztán még meglátják.

Magyari Péter
politika

Itt nézheti a Szél–Gyurcsány–Karácsony tárgyalás utáni sajtótájékoztatót

Élőben közvetítjük. Lesz összefogás?

Magyari Péter
POLITIKA

Jobbikosnak álcázott fidelitasosok terjesztettek gyurcsányista propagandát

Senki se higgyen a szemének, a Facebook is csaló provokátorok terepe lett.

Magyari Péter
POLITIKA

Odamentek az orosz különleges erők, és megmondták, hogy ki lesz az új miniszterelnök

Négy év telt el azóta, hogy az Oroszországi Föderáció katonai erővel megszállta, majd pedig magához csatolta az Ukrajnához tartozó Krím-félszigetet. A március 18-i évfordulón érdemes áttekinteni, milyen okok vezettek ehhez a lépéshez, hogyan zajlott az elcsatolás, illetve mi a történtek biztonságpolitikai jelentősége.

444.hu
politika

Közleményben magyarázza a külügy Szijjártó Soros-ösztöndíját

"Szijjártó Péter 17 éves volt" - írják

Király András
POLITIKA

Németh Sándor Isten színe előtt is felmondta Orbán Viktor tízparancsolatját

Brüsszellel csak Orbán Viktor tud szembeszállni, ez nem politika, ez bölcsesség - hirdette a Vidám Vasárnapon Németh Sándor.

Tbg
POLITIKA

Bár a 2017-es vizes vébé 2017-ben volt, a szervezőcég létszáma még februárban is bővült

52 ember dolgozik már valamin, valamiért. Hogy min, és miért, azt nem árulták el.

Király András
POLITIKA

Katonai helikopterekkel vadászik bajba jutottakra a Szabolcs megyei kormánymegbízott

Hogy aztán meleg teával kínálhassa őket.

Király András
politika

Pócs Jánosék nem engedték felszólalni a fórumukon a jánoshidai polgármestert, miután perceken keresztül szidták

Pedig előtte a fideszes képviselő épp arról beszélt, mekkora baj, hogy a polgármester elnyomja az ellenvéleményeket.

Albert Ákos
POLITIKA

341 esetben egyeznek az aláírások a Fidesz és a Lendülettel Párt ívein Erzsébetvárosban

Halottak és ellköltözöttek is szerepelnek mindkét íven, csak az aláírások térnek el.

Albert Ákos
POLITIKA