Az ország egy részét orosz katonák tartják megszállás alatt.
Pár napja a külügyminiszterük még arról beszélt, nem lát okot arra, hogy Magyarországgal tárgyaljanak Svédország NATO-csatlakozásáról.
A nemzeti konzultáció kitöltőinek 99 százaléka ugyanis nem adna pénzt Ukrajnának, ameddig a befagyasztott uniós forrásokat nem kapjuk meg.
Kétmilliárd forintra emeli a szociális célokra szánt összeget Szeged.
Nem érte meglepetésként a kormányt, hogy Magyarország lett az utolsó a svéd NATO-csatlakozás ügyében.
Nem véletlenül rettent meg az államhatalom. Orbán Viktor legpotensebb kihívója ügyes politikai érzékkel ismerte fel a máig tartó Horthy-nosztalgia vonzerejének igazi titkát, ezért legalább két fess tengerésztiszti díszegyenruhát varratott a mozgalomnak.
Európa erős embere a tüske a gépezetben, a homok a küllők között, a bot a köröm alatt.
A „kölcsönös bizalom” kifejezést ismételgeti. Nem jött be a svédeknek, a külügyminiszter nem lát okot arra, hogy idejöjjenek.
„Szép látvány.”
„Magyarország abban érdekelt, hogy Ukrajnával jó legyen az együttműködésünk.”
Tavaly még a köztársasági elnök ment a gyerekekhez. Idén a gyerekek mennek a várhoz.
A külügyminiszter személyi védelmét magasabb szintre emelték.
Sietni kell, ha nem akarunk lemaradni Törökország mögött.
Hát eljött ez is.
Elvégre így is lehet beszélni választópolgárokról, nem?