video

Videó

Mintalakótelep volt, a nyomordrogozás egyik legijesztőbb központja lett

Az elmúlt két évben drasztikusan megváltozott a budapesti József Attila-lakótelep bejárata. A békés telepi élethez szokott lakók rettegnek a hol agresszív, hol ájultan heverő dizájnerdrogosoktól.

Kiss Bence, Ács Dániel, Botos Tamás
video
Videó

„Csak beszívod az erdélyi levegőt, és már meg is utáltad a baloldalt”

Visszatért a hajánál fogva letepert ellentüntető és a véleménye miatt kirúgott fideszes politikus, Varga Judit elárulta, miért választotta őt Orbán, és voltak, akik a nagy beszéd helyett valami egész mást választottak. Ilyen volt Tusványos 2019-ben.

Sarkadi Zsolt, plankog, Ács Dániel
video

Itt az ideje újra megtanulnunk együtt élni a farkasokkal

Füzér környékén azután sem tört ki a pánik, hogy a farkasok megették a polgármester egyik borját. Az állattartók inkább igyekeznek alkalmazkodni az új helyzethez.

Halász Júlia, Czinkóczi Sándor
természet

„Én nem vagyok LMBTQ, csak egyszerű buzi vagyok”

Így értékelte saját identitását a Pride-on Nádasdy Ádám. Steiner Kristóf sem híve annak, hogy csak politikailag korrekten lehet beszélni. Budaházy György és az ellentüntetők közben kordon mögül féltették a saját szavaikat.

Halász Júlia, Kiss Bence, plankog
video
Videó

A tiltakozással se értünk el sokat, de legalább tükörbe tudunk nézni

Az MTA-t mai formájában megszüntető törvény elfogadása után azt kérdeztük a tüntető tudósoktól, hogy mi a jobb taktika: csendben maradni vagy hangosan tiltakozni?

Halász Júlia, Urfi Péter
video

Ha összeomlik a világrend, én biztos nem fogok elpusztulni

Viktor évtizedek óta foglalkozik kísérleti régészettel, de nem elégedett meg egy skanzennel, az egész életét rekonstrukciós kísérletté változtatta.

Halász Júlia
video

A jogállam utolsó védvonalairól szól a bíróságokért folytatott csata

A rendszerváltás óta nem volt olyan kritikus helyzet az igazságszolgáltatásban, mint ma. A 444 videója a legfontosabb szereplőkről és konfliktusokról, a magyar politika szándékairól, és a kormány mozgásterét korlátozó nemzetközi gazdasági érdekekről.

Halász Júlia, Kiss Bence, erdelyip, Botos Tamás
POLITIKA

Ma este új videó a bíróságok függetlenségéről a 444-en

Itt a trailer.

Halász Júlia, Kiss Bence, erdelyip
POLITIKA
Videó

Orbán megnyerte a pálinka-szabadságharcot, épp csak a magyar pálinkát kellett föláldoznia

2010-ben engedélyezték és adómentessé tették az otthoni főzést, azóta virágzik az illegális pálinkakereskedelem, ellenőrizetlen minőségű alkoholban úszik Magyarország. A kormány azonban nem hajlandó szembenézni a probléma gyökerével, hiszen akkor be kellene ismerniük, hogy tévedtek.

Sarkadi Zsolt, Halász Júlia, Kiss Bence
video
Videó

Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök egyszer csak megjelent a 444 szerkesztőségénél

Orbán Viktor szökésben lévő szövetségese pénteken délelőtt bement az irodánk melletti lakásba. Megvártuk, míg kijön.

Halász Júlia, erdelyip, Ács Dániel
444 video
Videó

A Fideszre szavaztam, nem arra kellett volna?

Az ország legszegényebb vidékén egy csomó választó már csak egyetlen pártot ismer.

Ács Dániel, Botos Tamás
POLITIKA
Videó

Orbánra itta magát az osztrák politikus Ibizán, egy nap alatt bele is bukott

Amilyen mocskos a Strache-ügy, olyan tiszta tükre a magyarországi viszonyoknak. Az osztrák szélsőjobbos politikus legvadabb éjszakájáról készült botrányfelvétel egy átlag hétköznap lehetne Magyarországon.

Kiss Bence, plankog, Botos Tamás
video
Videó

Videóval megmutatjuk, hogy mit tud tenni egy magyar ember agyával a pártsajtó

Szemmel látható, hogy a rendszerváltás utáni legjelentősebb és legköltségesebb hazai emberkísérlet sikeres volt.

Ács Dániel
video
Videó

Toroczkai azt ígéri, ha 22-ben nyer, szibériai börtönbe zárja a roma jogvédőket

Törökszentmiklóson egy rövid időre visszarepültünk a tíz évvel ezelőtti Magyarországra, amikor még csak magyar gyűlölt magyart. Aztán felocsúdtunk, és jöttek a migránsok.

Ács Dániel, Botos Tamás
video
Videó

Miért menjek el szavazni az európai parlamenti választáson?

Az egyik legnagyobb tudományos Youtube-csatorna és a 444 animációs filmje arról, hogy mi a tét.

Halász Júlia, Kiss Bence, erdelyip
POLITIKA