1964-ben 14 hétéves gyereket választottak ki egy brit tévés projekthez: a különféle háttérből érkezett gyerekekkel a brit osztálytársadalom működését akartak vizsgálni egy dokumentumfilmben. Ebben a Seven Up! címre keresztelt tévéfilmben kutatóként dolgozott a későbbi sikeres filmrendező, Michael Apted, aki részt vett a gyerekek kiválasztásában, majd amikor azok tizenhárom évesek lettek, újra megkereste a szereplőket, és leültette őket a kamera elé. Ebből aztán rendszer lett, hétévente készült újabb epizód, és a kezdeti politikai műsorból egyéni sorsokról szóló, népszerű és lebilincselően izgalmas dokusorozat vált, Up címmel, amiben Apted a haláláig részt vett. Most szeptemberben bemutatták a sorozatot lezáró 70 Up két epizódját, melyekben elbúcsúztatták a 70 éves szereplőket.

Az, hogy kinek az arca hogyan változik, és hogyan fonódik össze az élettörténetével, mindig hálás, és számos példát láthattunk rá: a legtöbbeknek talán Richard Linklater tizenkét évig forgatott Sráckor című filmje ugrik be, ahol évente figyelhettük a hatévesen megismert főhős változását egy fikciós, de a valóságból is merítő filmben. De hasonló elven alapuló, csak egyszerűbb, mégis hatásos ötlet volt a Connells együttes egyetlen slágere, a '74-’75 videoklipje, ahol megmutatták, mi lett húsz év elteltével az érettségi tablón látható fiatalokkal (ez annyira sikeres volt, hogy újabb 22 évvel később újravágták a videót, megmutatva a tovább öregedett arcokat). Az Up sikere is elsősorban erre a hatásra épül: megismerünk egy bűbájos, okos kisfiút, aztán snitt, és látjuk, hogy valami nem stimmel, majd újabb hét év, és az illető hajléktalan. De persze vannak sokkal felemelőbb életutak is.

Az Up egyébként nem is az első volt ebben a műfajban, hiszen az NDK televíziójában 1961-ben indult a Die Kinder von Golzow című sorozat, amely egy falusi osztályt követett még a rendszerváltás után is, de az már csaknem húsz éve véget ért, rendszertelen struktúrája sem tette olyan nézőbaráttá, mint a hétévente jelentkező Up, és persze nem állt mögötte sem hollywoodi filmrendező, sem pedig olyan tőkeerős csatorna, mint az ITV. Az Upnak így rajongótábora volt Amerikában és más angolszász országokban is, miközben minden egyes új év vagy évad (mivel később már több rész is készült) eseményszámba ment az Egyesült Királyságban, ahol milliók követték Neil, Tony, Sue, Jackie és a többiek életútját.

A sorozat szerkezete azért is hálás, mert az se marad ki a lényegből, aki csak az utolsó évadot látja, hiszen ebben példásan bemutatják az összes életutat. Apted halála után annak az Asif Kapadiának jutott a lezárás, aki az Amy Winehouse-ról, Ayrton Sennáról és Diego Maradonáról készített életrajzi dokumentumfilmjeiről vált ismertté, és aki a sorozat rajongójaként megtiszteltetésnek érezte a feladatot. Bár Apted halála után úgy tűnt, a sorozat befejeződik a 63 Uppal, de aztán az egyik szereplő, a halálos beteg Nick felhívta a sorozat producerét, hogy búcsúzóul adna még egy interjút. Ezt szerencsére sikerült is felvenni, három nappal a halála előtt, és ezután újra mozgásba lendült a stáb, hogy még egy utolsó körre elvigyék a többi szereplőt is.