Teli tüdőből üvöltenék, de képtelenség. Amint résnyire nyílik a szám, azonnal az agyamig lövell fel a klóros víz. Közben a gyomromból a torkomba liftezik a csapolt Staropramennel higított lángos, hálisten ott meg is akad. Levegőre úgysincs most szükség. A fecske úgy beszorul a két farpofám közé, hogy csak lángvágóval lehet majd kiszabadítani. Az idő nyúlik, mint a flip-flop papucs talpára ragadt, forró rágógumi. Élő bizonyítéka vagyok a relativitáselméletnek. Úgy érzem, percek óta zuhanok szabadesésben, pedig egy másodpercnél alig tarthat több ideig a földöntúli élmény. Összesen 36 métert teszek meg nagyjából 70 km/óra sebességgel, amikor is olyan hideg pofonba csapódok bele, mintha csak Tibi bácsival futottam volna össze a Yakuza SE nyári táborában. Életemben először csúsztam le a Palatinus strand kamikazecsúszdáján, pedig nem ma kezdtem a palázást.

A strandolás drága. A Palatinust sem könnyű belépőstül, fagyistul, főttkukoricástul, satöbbistül negyvenezer alatt kihozni egy kétgyerekes családnak. Tömeg van (főleg hétvégén), le kell vetkőzni, az úszómesterek sípolva szívják a véred, a gyerekek kánonban hisztiznek, és nehéz elhessegetni a gondolatot, hogy az emberek jelentős része a medencébe pisál.

Mégis a Palatinuson pancsoltam el egy kánikulai munkanapot, és nem bántam meg.