Tavaly ilyenkor Dúró Dóra különös fantazmagóriáját hallgathatták végig a Pilvax közben március 15-ézők egy homoerotikus Netflix-sorozatot néző fülöp-szigeteki munkásról. Idén ebből semmit nem kapott az a pár száz fő, aki töretlenül az ország harmadik, egyben legradikálisabb jobboldali pártjának eseményét választotta a nemzeti megemlékezésre.
Nagy szó, hogy ott voltak, hiszen a legutóbbi felmérések szerint a párt épphogy csak képes lenne bejutni a parlamentbe, miközben a Fidesz épp a Mi Hazánk programpontjaival robbantotta be a politikai szezont, és próbált csapdát állítani Magyar Péternek és a Tisza Pártnak.
Talán ezért is köszönte meg beszéde elején Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke a jelenlevőknek, hogy még mindig jelen vannak, hogy „a rögös utat járják, és hogy nem hagyják, hogy megtévesszék őket azok a szirénhangok, amelyek a könnyebb utat ígérik”.
Toroczkai azzal kezdte, hogy szerinte nem az oszmánok, az oroszok és a labancok voltak a magyarok igazi ellenségei, mert „soha nem féltünk tőlük”. Érdekes megfejtés azt mondani, hogy attól még, mert valakitől nem félünk, még nem lehet az ellenségünk. Toroczkai beszéde kicsit szétszórt volt, feltehetőleg szokásához híven nem is volt előre megírva.
Mindenesetre szerinte a magyarok legkomolyabb ellensége „az a közöny. (...) Amely miatt nagyon sok honfitársunk nincs kint az utcákon. Amely arról szól, hogy úgysem tudunk semmin sem változtatni.”
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Ezzel szemben az ő általuk megálmodott jövőben a kislányok már 10 évesen imádnak főzni, készpénzzel fizetnek a boltban a helyi gazdák termékeiért, és mindig arról álmodoznak, hogy egyszer majd anyák lehetnek.
Az elemzés szerint csak a Mi Hazánknak van komolyabb esélye bejutni a parlamentbe.
Az AfD előretört, a Pride-ot korlátozni akarják, Orbán Viktor alkotmányban garantálná a készpénzhez való jogot. Nem rossz évkezdés a Mi Hazánk szimpatizánsainak. Kérdés, hogy magának a pártnak jó-e, ha a kormány valósítja meg a fontosabb programpontjait.
Orbán feltekerte az ideológiai alapú politizálást a Pride-tiltással, a vallási alapú alkotmánymódosítással, az Ukrajna-szavazással. Ezek nem csupán a Fidesz táborát rántják össze, Magyar Péternek is csapdát jelentenek. Ő azonban másfelé vette az irányt.
Elvileg a készpénzhasználat volt a téma, amiről az építésügyi miniszternek kell javaslatot írnia.
Globális összefogással a globalizmus ellen – hirdette meg programját a Mi Hazánk elnöke. Egyes nézők szerint Horthyhoz méltó beszédet mondott az évértékelőjén. Szó volt Kárpátalján kívül cigányokról, Amerikáról, a gyógyszeriparról, valamint arról, hogy miért nem mosolyognak a magyarok.