Budaházy György

Betiltott felvonulások, külföldi ügynökök

Tüntetés volt, miután a parlamenten villámgyorsan átment a Pride-törvény. Lánczi Tamás nem támasztja alá az állításait. Putyin és Trump telefonált. A legfontosabb hírek a 444 napindító hírlevelében.

Bódog Bálint
reggel 4

A Pride megzavarásával vádolt Budaházy György ügyvédje szerint már nem aktuális, amit ügyfele tett, mert a kormány éppen betiltaná a rendezvényt

Budaházy György tagadja, hogy bűncselekményt követett volna el.

Molnár Kristóf
bűnügy

Magyar Nemzet: Az EU elnyomó szuperállam, a szabadság ellensége, szomorú, hogy 20 éve csatlakoztunk

„Az eurokolhoz nem szabadságot, hanem elnyomást és kifosztást hozott húsz év alatt” – írja a pártlap „sátáni figurák”-at és „magát felvilágosodásnak hazudó sötétség”-et emlegetve két nappal azután, hogy Hszi Csin-ping cikkét lehozta.

Herczeg Márk
POLITIKA

Dúró globalista jövőképe: Homoerotikus sorozatot néző filippinó vendégmunkások veszik fel kötelező oltásaikat az afrikai orvosoktól Magyarországon

Ezzel szemben az ő általuk megálmodott jövőben a kislányok már 10 évesen imádnak főzni, készpénzzel fizetnek a boltban a helyi gazdák termékeiért, és mindig arról álmodoznak, hogy egyszer majd anyák lehetnek.

Bódog Bálint
belföld

Budaházy ügyében még hosszan indokolta a kegyelmi döntését Novák Katalin

Most K. Endre kapcsán azt állítja, nem tehet ilyesmit.

Kaufmann Balázs
belföld

Novák tanácsadója szerint elképzelhető, hogy a köztársasági elnök titkosszolgálati akció áldozata lett

Skrabski Fruzsina szerint mindenki benne lehet, az ügyészség, a bíróság és a rendőrség is. De vajon ki szervezi az összeesküvést?

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Budaházy: Orbán is revíziót akar, csak nem beszél róla

Az elnöki kegyelemmel szabadult radikális szerint nem győzött az igazság, „csak a hatalom letolta magáról az ellenük elkövetett igazságtalanság terhét.”

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Novák Katalin meghívót küldött Csintalan Sándornak

A kecskeméti MSZP politikusa kegyelmet kért a megverőinek.

Herczeg Márk
bűnügy

Hamarabb visszatérhet a politikába Budaházy György, ha a Fidesz megszavazza a Btk.-módosítást

Hamarabb lejárna mellékbüntetése, a közügyektől eltiltás.

Molnár Kristóf
jog

Tusványos kapitális szpottingjai 2023

Amíg mindenki az Orbán-beszédre várt, egymást szórakoztatták a NER legnagyobb arcai.

Németh Dániel, Ács Dániel, Czinkóczi Sándor
Politika

Novák Katalin rekordszámú elítéltnek adott elnöki kegyelmet

Soha ennyien nem szabadultak egyszerre elnöki kegyelemmel a rendszerváltás óta.

Mészáros Juli
POLITIKA

„Ez most békét teremtett a nemzeti oldalon”

Budaházy György a nemzeti radikálisok mitikus hőseként szabadult a börtönből, és bár még évekre el van tiltva a közügyektől, nem zárja ki, hogy egyszer induljon választáson. Elismeri, hogy politikai megfontolások is állhattak a kiengedése mögött. A nemzeti oldalt egységesnek látja, és van, amiben nem a Mi Hazánkkal ért egyet, például megértőbb a Fidesszel, mint Toroczkaiék. Interjú.

Miklósi Gábor
belföld

Schiffer András szerint a diáktüntetés a Karmelitánál csak arról szólt, hogy kurva jó képek készüljenek a gyerekeket verő rendőrökről

A képviselőknek a kordonbontás helyett inkább Budaházy György útját ajánlja.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Budaházy: Közös győzelem volt, még a fideszeseknek is

A frissen, továbbá lovon szabadult nemzeti szupersztár Magyarország egyetlen modern népdalmetal zenekarának zúzós koncertje után, a Mi Hazánk majálisán szólalt fel.

Bódog Bálint
POLITIKA

Toroczkai Budaházyval koccintott: "Magyarokat fenyegető ukránok se lesznek magyar földön!"

Az LMP-s Ungár Péter szerint a Fidesz a szélsőjobboldalnak tett gesztust.

Bódog Bálint
POLITIKA