December 1-je óta António Costa vezeti az uniós állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanácsot. A portugál politikussal szemben egy éve még korrupciós ügyben nyomoztak, ma viszont tőle várják az EU stabilitásának megteremtését. Munkájában segítheti, hogy még Orbán Viktorral is jóban van.
Csütörtökön az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozója, pénteken pedig az informális EU-csúcs lesz Budapesten. Donald Trump győzelmének köszönhetően Orbán kitörhet az elszigeteltségéből, és az amerikai-európai kapcsolat közvetítőjeként fontos szerepet tölthet be a nemzetközi politikában.
Charles Michel nem olyan lelkes, mint Orbán Viktor.
Három és fél hónap után ülnek össze újra az uniós állam- és kormányfők. A politikusok a megváltozott nemzetközi politikai helyzet jelentette kihívások mellett migrációról és versenyképességről tárgyalnak Brüsszelben.
Nem tudom elfogadni azt az állítását, hogy „háborúpárti politikát” folytatunk, épp az ellenkezőjét tesszük, írta egyebek mellett az Európai Tanács elnöke.
A szőnyeg szélére állították szerdán a magyar EU-nagykövetet, de Orbánék faarccal adják az értetlent egyelőre. A 27 tagország túlnyomó többsége azonban dúl-fúl és a visszavágás, illetve a kiközösítés módját tervezgeti. Mindez Putyin malmára hajtja a vizet.
A magyar miniszterelnök szerint az EU-nak békekezdeményezést kellene indítania, anélkül, hogy az Egyesült Államok lépésére várna.
Szijjártó Péter egyébként a párbeszédet tartja az egyedüli útnak.
„A moszkvai látogatásáról szóló pletykák ugye nem lehetnek igazak, Orbán Viktor, vagy mégis?” – kérdezte Donald Tusk lengyel miniszterelnök.
Az uniós állam- és kormányfők megállapodása alapján António Costa lesz az Európai Tanács elnöke, Kaja Kallast pedig kül- és biztonságpolitikai főképviselőnek jelölik.
Az uniós állam- és kormányfők az EU-csúcson másodszor próbálják meg kiválasztani az uniós intézmények vezetőit. A három nagy pártcsalád már megegyezett a személyekről, de Giorgia Meloni és Orbán Viktor még így is bekavarhat.
A nem hivatalos munkavacsora célja Charles Michel szerint egyébként is csak az volt, hogy „mélyreható eszmecserét” folytassanak a jelöltekről.
Most osztják szét a vezető pozíciókat.
Előtte és utána persze volt szó orosz-ukrán háborúról, Kínáról és Gázáról.
Csak Bosznia-Hercegovinával kapcsolatban hozott érdemi döntést az Európai Tanács. A konfliktusos témákban nem tudtak megegyezni az uniós állam- és kormányfők, és ez egyiküket sem zavarta igazán.