Orbán Viktor nemzetközileg elismert vezető, felveszi neki a telefont Trumptól Putyinig mindenki, aki számít, szemben a „hülyegyerek” Magyar Péterrel, akit senki sem vesz komolyan külföldön – sokszor, sokféle formában hallhattuk ezt a fideszes narratívát a választás előtt. Passzolt ez a párt másik kampányeleméhez, a biztonsághoz is: a nemzetközi helyzet kritikus, nem engedhetjük meg magunknak, hogy ezekben a háborús időkben egy rutintalan, ismeretlen politikus hazardírozzon Magyarország jövőjével. Túl azon, hogy ez már önmagában korrekcióra szorult – hiszen Orbán minden állítólagos tekintélye dacára semmi érdemit nem tudott elintézni külföldön –, most a valóság újra rácáfolt ezekre a kijelentésekre, hiszen az új kormányfő rendkívül gyorsan felvette a kapcsolatot vezetőkkel. Sőt, még olyanok is gratuláltak Magyarnak és a kétoldalú kapcsolatok fejlődésében reménykednek, akiket korábban Orbán „barátainak” gondolt a közvélemény.

Kölcsönös tisztelet, elmélyülő együttműködés

A diplomáciai protokoll szerint egy demokratikusan megválasztott vezetőnek gratulálni szokás. Még akkor is, ha nincsenek túl jó viszonyban: Ursula von der Leyen és Charles Michel is gratuláltak négy éve Orbán Viktornak, vagy éppen Olaf Scholz, bár az ő gratulációja elég visszafogott és rövidke volt. Kivétel azért akadt, legalábbis nincs nyoma annak, hogy Volodimir Zelenszkij 2022-ben gratulált volna Orbánnak, ami tekintve, hogy a magyar miniszterelnök a választási győzelmét is egy Zelenszkijnek szánt beszólással ünnepelte, annyira nem meglepő. Az elmúlt években is csak kimondottan feszült viszony indokolta, ha a gratuláció elmaradt: ilyen volt Joe Biden megválasztása 2020-ban, amikor Donald Trump vitatta az eredményt, és több ország is erre hivatkozva késve, hetekkel a választás után gratulált csak Bidennek. Ezt tette Oroszország, illetve a Trumppal baráti viszonyt ápoló olyan vezetők, mint Jair Bolsonaro vagy Mexikó akkori elnöke, Andrés Manuel López Obrador.

Magyar Péternek ennek megfelelően csaknem minden fontosabb ország kormánya gratulált, de még amelyik nem tette, az is kifejezte legalább a reményét a pragmatikus kapcsolat folytatására, mint Oroszország. „Hallottuk a bejelentéseket (Magyar Péter részéről), amelyek a párbeszédre való hajlandóságról szóltak. Természetesen ez mind Moszkvának, mind Budapestnek hasznos lesz” – mondta a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov.

Hivatalosan Trump sem gratulált, de az ABC Newsnak adott interjúban pozitívan nyilatkozott Magyar Péterről: „Úgy gondolom, hogy az új ember jó munkát fog végezni – ő egy jó ember” – mondta az amerikai elnök, aki azt is elismerte, Orbán nyilvánvaló vereséget szenvedett. Amikor pedig JD Vance alelnök budapesti látogatásáról kérdezték, Trump igyekezett úgy tenni, mintha neki személy szerint nem sok köze lett volna az egész történethez. Gratulált viszont a kínai kormány: Kuo Csia-kun, a kínai külügyminisztérium szóvivője azt mondta, Kína nagy jelentőséget tulajdonít a kínai-magyar kapcsolatok erősítésének, és többek között arról beszélt, kész az új magyar kormánnyal a kölcsönös tisztelet, az egyenlő bánásmód és a kölcsönös előnyök elvén tovább mélyíteni az együttműködést.

Természetesen az uniós tagállamok többsége gyorsabban és sokkal szívélyesebben gratulált, mint négy vagy nyolc évvel ezelőtt, ebben semmi meglepetés nincs. Inkább az lehetett váratlan sokak számára, hogy olyan vezetők is kifejezetten pozitívan reagáltak Magyar megválasztására, akik személyes jó viszonyban voltak Orbánnal, esetleg még szövetségesnek is nevezhetők. Ilyen volt Orbán Patrióta-frakciótársa, a cseh miniszterelnök, Andrej Babiš, aki a szívélyes gratuláció mellé mindjárt meg is hívta Magyart Prágába. Ugyancsak meghívta a leendő magyar miniszterelnököt Recep Tayyip Erdoğan (mint ahogy Magyar is meghívta őt október 23-ra), aki még azt is hozzátette, hogy a két ország együttműködése csak tovább fog erősödni a következő napokban. És gratulált Magyarnak Benjamin Netanjahu is, aki – Erdoğannal ellentétben – azért megemlékezett Orbánról is mint „Izrael igaz barátjáról”.

Ehhez a nemzetközi fogadtatáshoz persze jelentős mértékben hozzájárult az is, hogy a Tisza Párt kétharmados parlamenti többséget szerzett. Egy ilyen erős, alkotmányozó felhatalmazás nemzetközi szemmel azt jelzi, hogy nem egy gyenge, instabil vagy rövid életű kormány alakul, hanem egy hosszú távon stabil, határozott döntéshozatalra képes vezetés. (Ugyanez egyébként korábban természetesen Orbán nemzetközi elismerését is segítette.)

Értékalapú realizmus vs konnektivitás

Orbán nyilván jól tudja, hogy a diplomácia alapvetően pragmatikus műfaj, a veszteseken minden ideológiai rokonság vagy barátság ellenére könnyedén túllépnek, és ennek a fordítottja is igaz: a győztesekkel akkor is gyorsan és készségesen keresik a kapcsolatot, ha korábban inkább a másik oldalon álltak, vagy legalábbis nem hozzájuk kötődtek. Ez hasonló logika, mint amit ma Alexander Stubb finn elnök nyomán „értékalapú realizmusnak” neveznek: az államok nem mondanak le az értékeikről, de amikor dönteni kell, az érdekeik szerint cselekszenek. Stubb ezt nyíltan vállalja is: a külpolitikában az értékek és az érdekek együtt mozognak, vagyis az elvek fontosak, de a döntéseket végső soron a realitások határozzák meg.

Orbán Viktor ezzel szemben inkább az érdekközpontúságot hangsúlyozta, amit főideológusa, Orbán Balázs „konnektivitásként” írt le: Magyarország a blokkosodással ellentétben hidat képez Kelet és Nyugat között. Ez a gyakorlatban látványosan nem működött. Az orbáni külpolitika egyszerre szigetelte el Magyarországot az Európai Unión belül, el is bukta az uniós forrásokat, miközben a keleti és trumpista nyitásból sem sikerült kézzelfogható előnyöket felmutatni. Valójában a konnektivitás inkább fedősztori volt arra, hogy miért kellett összerúgni a port a „brüsszeli liberálisokkal”, és látványosan közeledni autoriter vezetők (Putyin, Hszi, Trump) felé.

Magyar Péter ezzel szemben már az első napokban igen intenzív és szerteágazó diplomáciát indított: telefonon egyeztetett az uniós vezetők többségével, aztán Erdoğannal, Netanjahuval és a kínai kormánnyal, és jelezte, hogy ha Putyin hívja, felveszi a telefont, de ő maga nem fogja keresni. Láthatóan igyekszik minél szélesebb körben működő kapcsolatokat kialakítani, ám ez a nyitás nem a „konnektivitás” jegyében történik. Magyar Péter eddigi lépései inkább az értékalapú realizmust mutatják: ragaszkodás a nyugati értékekhez (EU, NATO, orosz függőség csökkentése), miközben reálisan számol a multipoláris világ hatalmi realitásaival, és pragmatikusan tárgyal Kelet felé is. Azt a következő hónapok mutatják majd meg, hogy kormánya a gyakorlatban is tartani fogja-e magát mindehhez, viszont az már most gyorsan kiderült, hogy a telefont bárkinek felveszik, ha egyértelmű felhatalmazással került hatalomra.