elios

A Mandiner feltette a kérdést Tiborcznak: Mit üzen a vállalkozni vágyó fiataloknak?

A megfizethető lakhatásról is beszélt a 15. leggazdagabb magyar.

Kaufmann Balázs
belföld

Tényleg már az Elios-ügy előtt elindult Tiborcz István karriere?

Így épített magának önerőből karriert Magyarország egyik leggazdagabb embere, a miniszterelnök veje.

Herczeg Márk
gazdaság

Direkt36: Lázár alatt megfigyelték a Tiborcz-projekt után nyomozó OLAF-osokat

2018-ban Lázár kiesett a kormányból, utána egy 30 fős csapat kutatta az érzékeny iratokat az Információs Hivatalban. A lap egyes forrásai szerint Orbán Viktor erről az akcióról tudott, Lázár viszont a háta mögött dolgozhatott.

Windisch Judit
POLITIKA

Újrázott Matkovich Ilona, továbbra is ő marad Vác polgármestere

Pedig új fideszes kihívót kapott.

Barczikai Fanni
POLITIKA

Tompos Márton újra próbált feljelentést tenni az Integritás Hatóságnál, most a recepcióig jutott

De márt legalább bejutott. Csakhogy kell előzetesen egyeztetni.

Herczeg Márk
bűnügy

Kiadták az Elios-ügy aktáit

A bíróság már tavaly kötelezte az uniós csalás elleni hivatalt.

Szurovecz Illés
bűnügy

Az MSZP elnöke beperelte az OLAF-ot, mert szerinte Orbánnak falaznak Brüsszelben

Tóth Bertalan az EU Bíróságán tett feljelentést, mert titkolják az Elios-ügy aktáit. A miniszterelnök vejének lámpaüzletei az ellenzéki párt szerint mindenkire tartoznak.

Magyari Péter
POLITIKA
Videó

Miért pont egy kiélezett kampány alatt hagyta el az országot Orbán Ráhel és férje?

Nem jött jól Orbán Viktornak, hogy legidősebb lánya és unokái a bűnözésről ismert Marbellara költöztek. Ez nagyjából mindenben ellentmond annak, amit ő az utóbbi években hazáról és világról hirdet.

Kiss Bence, plankog, Ács Dániel, Botos Tamás
video

Végelszámolás alá került Tiborcz István korábbi cége, az Elios Zrt.

Köszönünk minden jót, nyugodjék békében!

Herczeg Márk
bűnügy

24 közvilágítási pályázatból 22-t Tiborcz István egykori cége, az Elios nyert meg Szerbiában

Orbán veje öt éve kilépett a cégből, de a szerbiai leányvállalata továbbra is a volt üzlettársa tulajdonában van. Ugyanaz a recept, ami miatt az unió csalás elleni hivatala elmarasztalta a magyar felet.

Szily László
bűnögy

Tiborcz István: Nem szeretnék egy olyan cégben tulajdonos lenni, amely közpénzeket nyer

💰🤏👮🤣

erdelyip
POLITIKA

Nem titkolhatja tovább a gyáli önkormányzat, mennyiért szerződött Tiborcz István cégével

Kimondta a bíróság, hogy az Elios önkényesen kérte a részletek titkosítását.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Orbán miért nevezte fake news-nak, hogy a veje EU-s támogatásokhoz jutott?

Valószínűleg azért, mert végül a magyar központi költségvetésből gazdagodhatott Tiborcz István.

Herczeg Márk
POLITIKA

A szerb közvilágítást is letarolják az Elios-cégek a szabálytalan magyar módszerrel

Miután Magyarországot végigtarolta, külföldön is terjeszkedni kezdett Tiborcz István korábbi cége. Szerbiában eddig 12 településen kerültek be a kivitelezők közé Elios-hoz kötődő cégek, néhány partnerük mögött pedig a szerb politikai elit tűnik fel.

Direkt36
direkt36

KRRPC: Állami bank hiteléből újítja fel a Tiborcz-féle BDPST a Szabadság téri Adria-palotát

A Válasz Online az Elios-ügy ismert szereplőjének nevére is ráakadt a hitelszerződésen.

Horváth Bence
bűnügy