A volt igazságügyi miniszter a volt férje, Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételen arról beszélt: „Rogán Antalék kihúzatták magukat” a Völner-Schadl-ügy ügyészségi irataiból.
A Fővárosi Törvényszék szokatlan módon nyilvánosságra hozta az anonimizált határozatot.
A végrehajtói kar volt elnökének három Mercedese és egy Audija van. Van olyan autó, amelyet ma is rendszeresen használnak.
Csak a használatot tették lehetővé.
„A családtól a főzésen át a kertészkedésig” – a magánéletéről ígér posztokat a végrehajtói kar korrupcióval vádolt korábbi elnöke.
Ezért a bíróság figyelmeztette.
Szeretné, ha új eljárásra köteleznék az ügyészeket.
Reagáltak Magyar Péterre.
Ezt csak most tudta megtenni, mert az ügyészség nem őt tekintette feljelentőnek annak ellenére, hogy az általa nyilvánosságra hozott információk alapján vizsgálódtak.
A lap szerint a 34 éves férfi mellett ülő 32 éves élettársa is meghalt a balesetben.
Ahol viszontt felmerült bűncselekmény gyanúja az ügyészség szerin, ott elsőre a rendőrség nem talált semmit.
A miniszter az ügyészségen elmondta, miért kizárt, hogy otthonában, a felesége jelenlétében tárgyalt volna Schadl György egyik ismerősével. Azt mondta, nem is ismeri Grécs Lászlót.
Március 26-án vitte be az ügyészségre Magyar Péter a hangfelvételt, amelyen Varga Judit a többi között arról beszélt, hogy manipulálták a Völner–Schadl-ügy iratait, és hogy Völnert figyelmeztették. Az ügyészség nyomozott és nem talált bűncselekményre utaló jelet, de a határozatában néhány vallomásrészletet közzétett.
A vádhatóságnak volt olyan verziója, hogy valaki tájékoztatta a volt államtitkárt. A rejtett megfigyelése elrendelése előtti estén Rogán Antalnál járt – ezt Rogán is megerősítette a tanúvallomásában –, de ez az ügyészek szerint nem bizonyít semmit.
Hát, a Végrehajtói Kar korrupcióval vádolt volt elnökének van tapasztalata a területen.