12. kerület

A Fidesz elvitte a cuccait az önkormányzati telephelyről, miután Kovács Gergely azzal fenyegetőzött, hogy kiviszi azokat a Pride-ra

Átrajzolták a párt standjait, hogy „úgy érezzék, talán jobban járnak, ha maguknál tarják őket”.

Bábel Vilmos
idióta rekordok

Újabb megoldási ötlet a XII. kerületi turulra: a MIÉP megvenné és elszállítaná

A hírnek köszönhetően kiderült, hogy a MIÉP létezik, és az is, hogy ki az elnöke.

Haász János
belföld

Pokorni a fideszesek farmerdzsekijével hasonlította össze Kovács Gergely „átizzadt pólóját”

Szerinte a kutyapárt elnökének „sajátos stílusa, állandó kellékeként a sörösdobozzal és a cigarettával meg az átizzadt pólóval egyfajta üvegplafont helyez fölé”.

Mészáros Juli
POLITIKA

A hegyvidéki turul sorsán múlik, hogy a Kutyapárt tényleg hisz-e a demokráciában, vagy inkább meghajol az erőszak előtt

A 12. kerület új polgármestere, Kovács Gergely évek óta mondta, a gyilkosok emlékművét el kellene vinni a helyéről, és ezt a választás éjszakáján is megígérte. Aztán a Mi Hazánk és a kormánymédia fenyegetőzni kezdett, és az MKKP társelnöke közölte, hogy nem ezzel kezdené a ciklusát, mert nem akarja, hogy egymásnak essenek az emberek. Pedig az igazságtétel most, a szobrot állíttató helyi Fidesz bukása után lett igazán fontos.

Herczeg Márk
vélemény

A kutyapártos Kovács Gergő a Szoborparkba vinné a Turul-szobrot a Hegyvidékről, Toroczkai és Trombitás nem engedné

Fellángol az évtizedes emlékezetpolitikai harc.

Ács Dániel
POLITIKA

Leköpték, és akasztással fenyegették a Momentum aktivistáját és a csecsemőjét a XII. kerületben

A férfi végül tetveshazaárulózva kiütötte a telefont az őt számonkérő nő kezéből.

Herczeg Márk
POLITIKA

Megszüntettem a Bizottságot, aminek az elnöke voltam - Létforgatag #6

Nyomozott már gyilkossági, favágási és közbeszerzési ügyekben is, amióta önkormányzati képviselő lett Kovács Gergő, a Kétfarkú Kutya Párt elnöke. Megmutatta a pénzszivattyúkat, miközben a saját fizetését csökkentette.

Magyari Péter, Mészáros Zsófia, Botos Tamás
podcast

Kóka János a szomszédaival harcol egy magánút miatt

A szomszédok szerint az önkormányzat közpénzből építene neki magánutat, Kóka szerint viszont az önkormányzat végre teljesíti kötelezettségét.

Mészáros Juli
ÉLET

Fürjes Balázs lesz a Fidesz egyik budai képviselőjelöltje 2022-ben

Pokorni Zoltán kérte fel, hogy induljon a 12. és 2. kerület nagy részét lefedő választókerületben, és ő annyira budai, hogy elfogadta.

Csurgó Dénes
POLITIKA

Egy lakossági bejelentés szerint medvéket láttak a Normafánál

A hegyvidéki önkormányzat szerint erre kicsi az esély, de azért mindenkit óvatosságra intenek, amíg kivizsgálják a dolgot.

Horváth Bence
ÁLLAT

Egyetlen fát sem vághatunk ki! - tüntettek a Normafánál

Öt ellenzéki párt szervezett demonstrációt, hogy a 12. került ne építsen új parkolót egy csomó fa kivágásával a Normafára. Mintegy 200 ember ment el. Pénteken Pokorni zoltán kerületi polgármester részben engedett, a nagy fákat úgy tűnik, hogy meghagyják.

Magyari Péter, Halász Júlia
környezetvédelem

Pokorni engedett a 220-ból, a nagy fákat mégsem vágják ki a Normafánál

a 12. kerületi polgármester pénteken azt ígérte a tiltakozóknak, hogy újratervezik a parkolót.

Magyari Péter
környezetvédelem

Mit hozott a Mikulás egy 12. kerületi iskolába?

Ne lepődjön meg senki, ha kitör a diáklázadás.

Szily László
ÉLET