A két vezető véleménye a nyugati liberális rendszerről és a vallási alapú demokráciáról.
Michael White az első amerikai állampolgár, akit Donald Trump elnöksége alatt Iránban elítéltek.
A legfelsőbb vezetőt is utolérte a cenzúra.
Fontos pontosítás Hamenei ajatollahtól.
Ali Hamenei először szólalt meg a tüntetések kezdete óta, ő is a külföldet okolja.
A kormánypárti tüntetők Teheránban álltak ki a hatalom mellett.
Ha ez bejön, talán találnak még jó hírforrásokat Észak-Koreában is.
Az UNESCO oktatási programja például a nemek közötti egyenlőséget szorgalmazta az iskolákban.
Ali Hamenei nagyajatollah nyilatkozatban bírálta az iráni viszonylatban mérsékeltnek számító Haszan Róhánit.
Az iráni hatóságok szerint veszélyt jelentenek az emberek magánéletére, és biztonsági kockázatot is hordoznak.
Panaszkodtak az elnöknél a konzervatív politikusok, hogy nem kéne ilyen egyszerűen behódolni a nyugatnak.
Szerinte képmutató dolog, hogy az amerikaiak a zsarnokság ellen harcoló Jézust ünneplik karácsonykor, miközben ők maguk is zsarnok módjára nyomják el a feketéket.