Új szint: a magyar közmédia az Iráni Iszlám Köztársaság despotájára hivatkozva állítja azt, hogy Soros György GONOSZ

politika

Nagyon fontos riport jelent meg Soros Györgyről a közmédia Híradójában. A bejátszás arról szólt, hogy Soros egyesek szerint befolyásolta a a kanadai és a francia választásokat az általa is támogatott civilszervezeteken keresztül. Aztán, mikor épp lankadna a figyelem, az M1 ledobja az atomot: forrásként használják az Iráni iszlám Köztársaság síita fundamentalista despotájának, Ali Hámenei ajatollahnak, Irán legfelsőbb vezetőnek weboldalát, a khamenei.ir-t, amin az ajatollah

gonosz, cionista-amerikai multimilliárdosnak nevezi Sorost.

Forrás: M1

Az ajatollah szerint Soros több millió dollárból forradalmat robbantott ki Grúziában és ahhoz is vette a bátorságot, hogy beavatkozzon az Iszlám Köztársaság ügyeibe. Irán legfőbb vallási vezetője az M1 szerint Soros Györgyöt sejti Mahmúd Ahmedinezsád korábbi iráni elnök uralmának megdöntése mögött is. Mahmúd Ahmedinezsád volt egyébként az a politikus, aki felgyorsította az iráni atomprogramot, többször beszélt Izrael megsemmisüléséről, mítosznak nevezte a holokausztot, és személyesen is sokat tett azért is, hogy már-már végzetesen elmérgesedjen a viszony Irán és a nyugat között.

Az ajatollah oldala, ahonnan az M1 idézett, egyébként tele van Amerika- és nyugatgyalázó karikatúrákkal és cikkekkel, és iráni állami propagandával.

A teljes riport ide kattintva tekinthető meg, 20:43-nál kezdődik.