Az iráni nép addig fogja skandálni, hogy „halál Amerikára!” amíg Washington folytatja ellenséges politikáját, de ez nem az amerikai népnek, hanem Donald Trump elnöknek szólt - közölte péneken Ali Hamenei ajatollah, az ország legfelsőbb vezetője.
Ahogy arra a hírről beszémoló Reuters rámutat, Trump volt az, aki tavaly felmondta az Iránnal még 2015-ben kötött nukleáris megállapodást, és újra szankciókat vezetett be a közel-keleti ország ellen, ami nagyon kedvezőtlenül érintette Irán gazdaságát.
„A 'halál Amerikára!' azt jelenti, hogy halál Trumpra, John Boltonra és Mike Pompeóra. Azt jelenti, hogy halál az amerikai vezetőkre”
- részletezte tovább Hamenei, hogy az elnök mellett a nemzetbiztonsági tanácsadónak és a külügyminiszternek is halált kíván.