alkotmánybíróság

Az Alkotmánybíróság szerint alaptörvény-sértően fosztották meg a szaldóelszámolástól a háztartási napelemeseket

Egyhangúlag megsemmisítették egy kormányrendelet visszamenőleges hatályú pontjait, a kormánynak másfél hónapja van a kijavítására.

Mészáros Juli
belföld

Soha véget nem érő főpolgármester-választás: az ügyészség a nyomozás folytatását rendelte el a hamisan nyilatkozó fideszes szavazatszámlálók ügyében

Az önkormányzati választás után a kormánypárt irodái szervezhették azt az akciót, ami Vitézy Dávid fellebbezéséhez és az újraszámláláshoz kellett.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Reagált az EKB, miután Kósa rájuk próbálta kenni az MNB-s alapítványi botrányt

Kósa szerint az Európai Központi Bank tiltotta meg a Fidesznek a szigorúbb ellenőrzéseket - valójában joguk sem lett volna erre.

Kolozsi Ádám
belföld

A bíróság kimondta: a beszédpótló eszközök is gyógyászati segédeszközök, hiába állít mást a NEAK

Egy évvel ezelőtt perelte be egy család a NEAK-ot, mert az visszautasította halmozottan sérült, nem beszélő fiuk egyedi méltányossági kérelmét beszédpótló eszközökre. A bíróság most kimondta, hogy jogsértő volt, hogy az egészségbiztosító elutasította a beszédpótló eszköz támogatására irányuló kérelmet, és új eljárásra kötelezte a NEAK-ot.

Fődi Kitti
Egészségügy

Megfosztották jogkörétől a tiszavirág-életű puccsot kirobbantó dél-koreai elnököt

Az alkotmánybíróság szerint Jun Szogjol káoszt teremtett, amikor hadiállapotot hirdetett ki tavaly decemberben.

Székely Sarolta
külföld

Strasbourghoz fordult a szuverenitásvédelmi törvény miatt a Transparency

Azt kérik az Emberi Jogok Európai Bíróságától, hogy mondja ki: a törvény alapjogokat sért.

Haász János
belföld

Mit tehetsz, ha elmész a Pride-ra, és megbírságolnak?

Sokan már arról posztolnak, hogy a beígért bírság ellenére is elmennének a Pride-ra. Ezek a lépések várnak rájuk, ha nem akarják kifizetni a maximum 200 ezer forintos büntetést.

Herczeg Márk
jog

Végleg kizárták Georgescut az elnökválasztásból

Az Alkotmánybíróság elutasította a fellebbezését.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Alkotmánybíróság előtt a gyermekvédelemben dolgozók kifogástalan életviteléről szóló jogszabály

Tavasszal dönthet a bíróság, hogy alaptörvény-ellenes-e a tavaly meghozott jogszabály.

Fődi Kitti
belföld

Bulgáriában újra kell számolni az októberi választáson leadott szavazatokat

Az országban 2021 óta hét parlamenti választást tartottak.

Czinkóczi Sándor
külföld

Márki-Zay önkormányzata is nyert egy kastélyt Lázárék pályázatán

A miniszter gratulált a hódmezővásárhelyi adófizetőknek a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyhoz.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Toszkána lett az első olasz régió, ahol engedélyezték az eutanáziát

Ha a feltételek teljesülnek, akkor a regionális egészségügyi szolgálatnak 10 napon belül biztosítania kell a szükséges gyógyszereket és egészségügyi személyzetet.

Botos Tamás
külföld

Államcsíny gyanújával ügyészségi eljárást kezdeményezett a lengyel alkotmánybíróság elnöke Donald Tusk ellen

A lengyel kormány nem ismeri el az alkotmánybíróságot, és a testület átalakítását tervezi.

Herczeg Márk
külföld

Hétvégi olvasnivalók Trump első hetéről és az első humoros poszt-holokausztfilmről

Halottlátók a rendőrségen, szerzetesek az alkotmánybíróságon, pereskedés minidubai körül és a bravúros építészeti megoldásokban a Körszállón belül a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadásában.

Bódog Bálint
reggel 4

Az Alkotmánybíróságig jutott a szerzetes ügye, aki beperelte a zaklatás miatt panaszt tevő tanítványát

Sokéves tortúra végére tett pontot az Alkotmánybíróság, amikor elutasította a szexuális visszaélés miatt büntetett pap panaszát. Ez üzenet az egész társadalomnak: az elkövetők nem vehetnek jogi elégtételt azért, mert az áldozat jelenti a bántalmazást.

Urfi Péter
egyház