Hétvégi olvasnivalók Trump első hetéről és az első humoros poszt-holokausztfilmről

reggel 4

Jó reggelt! Ez itt a 444 napindító hírlevelének hétvégi változata a hét nagyobb anyagaival, fontosabb tudnivalóival. (Vannak másfajta hírleveleink is.)

A második ciklus

Hétfőn iktatták be Donald Trumpot, aki korábban azt ígérte, csak az első napján lesz diktátor, ami eddig tulajdonképpen egész jól sikerült is neki. Beszédében új aranykort ígért, miközben vészhelyzeteket hirdetett, és egy rakás nagy hatású elnöki rendeletet írt alá. Például:

Donald Trump aláírja második ciklusának első rendeleteit az Ovális Irodában 2025. január 20-án.
Fotó: Jim Watson/AFP

Barack Obama 2016-ban még egy tál bún cha felett arról beszélt Vietnámban, hogy minden rendben lesz. Trump győzelme kellett ahhoz, hogy egyre többen kezdjenek el azon spekulálni, hogy talán véget ért a minden rendben kora, és igazából az a mémkutya vagyunk a lángoló házban, aki debil vigyorral az arcán győzködi magát: This is fine. Trump „Amerika Első” külpolitikája Tábor Áron szerint ezúttal tényleg elhozhatja a liberális világrend végét – az pedig rajta múlik, hogy mi jön utána.

Szankciók

A Szabadság téren egy rakás Trump-hívő közéleti szereplő várta az új elnök hétfői beiktatását – videóriportunkban a résztvevőket kérdeztük. Orbán Viktor is várta a beiktatást, hogy végre vége legyen az orosz-ukrán háborúnak, de az első elnöki hét végéhez közeledve még mindig folynak a harcok. A magyar miniszterelnök minden eddiginél keményebben kritizálta az oroszok elleni szankciókat, vétót lebegtetett, aztán egyszer csak Trump arról posztolt, hogy ha az oroszok nem állnak le a háborúval, Amerika vámokat és szankciókat fog kiszabni rájuk.

Fotó: Németh Dániel/444

Ezután Szijjártó közölte, hogy előbb konzultál az amerikaiakkal a szankciók megvétózásáról. A szankciók meghosszabbítására egyhangúlag kellene rábólintani, ez péntekig nem történt meg, úgyhogy a döntés biztosan csúszik a jövő hétfői külügyminiszteri találkozóig.

Bomba

Csütörtök reggel többszáz magyar iskolában maradt el az oktatás bombariadó miatt, miután ismeretlen címről köremailben fenyegették meg az intézményeket. Megírtuk, hogy a bombafenyegetésekhez használt e-mail címmel előbb az orosz Yandexre regisztráltak, aztán pornóoldalakra.

Fotó: Isza Ferenc/AFP

Bár többen is kifogásolták a rendőrség vizsgálati eljárását, az Országos Rendőr-főkapitányság végül 313 intézmény átkutatása után arra jutott, hogy mindenki biztonságban érezheti magát, az emailek mögött nincs valós veszély.

Momentum

„Szerintem a Momentum legnagyobb problémája nem az, hogy nem dolgozik, hanem az, hogy a DK-t nem tudta lenyomni. Emiatt lehetnek sokan a legidegesebbek ránk. Ezért vagyunk most friendzone-ban: nem utálnak minket, de másra vágynak” – mondta Tompos Márton pártelnök interjúnkban, amelyből kiderül, mit hibáztak a múltban, és hogy mik a párt céljai a jövőben.

Fotó: Németh Dániel/444

Rákosrendező

Napról-napra egyre érdekesebb fejleményeket hozott a rákosrendezői pályaudvar környékének, a Budapest rozsdaövezeti aranytartalékának számító 85 hektáros területnek a hasznosítása körüli háború. A Főváros bejelentkezett, hogy elővásárlási jogával élve elhappolná a területet az arab befektetők elől, ami a kormány szerint azért nem lehetséges, mert tavaly már átadták a terület feletti döntés jogát az Egyesült Arab Emírségek uralkodójának. Karácsony Gergely perre menne, de ha nyer, még Habony Árpád és Garancsi István kigáncsolhatja az utolsó pillanatban.

A Grand Budapest városrész látványterve
Grafika: Eagle Hills

Körszálló

Szily László gyakran sétáltat kutyát a Körszállóból látható panorámában, szereti is az épületet, de egészen mostanáig nem volt még a belterében. Mivel nemsokára lerombolják, megragadta az alkalmat, és bejárta a bravúros építészeti-térszervezési megoldásokban gazdag hotelt.

Szilágyi Erzsébet fasorban álló Hotel Budapest (Körszálló) épülete, háttérben a Nagy-Hárs-hegy
Fotó: Jászai Csaba/MTI/MTVA

Brutalista

Jancsó Dávidot Oscarra jelölték, összesen 10 jelölést kapott a Magyarországon forgatott, magyar témájú Brutalista, amelyről Szily László azt írta, hogy ez volt az első humoros poszt-holokausztfilm, még ha nem is feltétlenül annak szánták: „Olyan radikális szexes és zsidós poénokkal, amik némelyikét a Charlie Hebdóban sem mernék leközölni.”

Szerzetes a bíróságon

2017 őszén Pion István írt egy cikket egy azóta már megszűnt lapba, amelyben utalt rá, hogy iskolás korában egy pap zaklatta. Hosszú és kanyargós út vezetett innen az Alkotmánybíróságig, amely 2024. februári határozatában elutasította a zaklatással vádolt pap igényét, és kimondta, hogy egyházi szervnek írt bejelentésben nem lehet személyiségi jogot sérteni.

Fotó: MERT ALPER DERVIS/Anadolu via AFP

Podcast

Itt az év eleje utáni kiábrándulás, a legtöbben már visszacsúsztak a gödörbe, amiben tavaly letették a munkát. Az eheti Tyúkólban megnéztük, hogy van-e kiút.

Illusztráció: Kiss Bence/444

Jönnek a kamatfordulók: mit lép a lakosság az állampapírok kamatcsökkenésére? És mit szól ehhez az állam? Miután Orbán jó hírként tálalta, hogy kifizetik a magyaroknak a saját pénzüket, gazdasági podcastünkben az állampapírok kérdését jártuk körbe Argyelán Józseffel, a Bankmonitor vezető elemzőjével.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter átvágja a nemzeti színű szalagot az ország első, kifejezetten hátrányos helyzetű emberek támogatására létrehozott vállalkozásfejlesztési központjának átadásán - 2024. április, Kiskunhalas
Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

Elfogytak az indoktrinálhatók, maradt Lomnici Zoltán. Winkler Róbert szomszédol. „Valaki” Bud Spencert ordíttat a budaörsi tömegközlekedésen. Ilyesmik is vannak a Borízű hang legújabb, most már ingyenesen elérhető adásában.

Négy Qubit

Kapcsolódó cikkek

Diktátor akart lenni már az első napon, és tulajdonképpen egész jól sikerült

Trump bő egy éve viccelődött egy hírhedt interjúban azon, hogy diktátor lesz. A viharos első napján hozott intézkedéseivel sokak szerint máris igazolta, hogy tényleg sajátosan értelmezi a demokráciát és a jogállamot. Van, aki szerint a módszert a mellé felsorakozó techmilliárdosok világából tanulta.

Rovó Attila
külföld

Trump új aranykort ígért, miközben veszélyhelyzeteket hirdetett

Mexikói kartellek elleni harcról, a zöld programok megszüntetéséről, két biológiai nemről és a Marsra küldendő asztronautáról is beszélt Donald Trump beiktatási beszédében.

Horváth Bence
külföld

Nemcsak a világ, de az USA is sokat veszíthet a WHO elhagyásával

Trump egyik első elnöki rendeletével döntött a WHO otthagyásáról, öt éven belül már másodszor. A döntés drámai hatással lehet a világjárványok ellen küzdő szervezet számára, miközben egyáltalán nem látni, mit nyerhet vele az Egyesült Államok.

Horváth Bence
külföld

Trump kilép a klímaegyezményből, az egész világba amerikai olajat és LNG-t akar exportálni

Drill, baby, drill, a fúrás az új szopás. Trump egy sor zöldpolitikát is felmond az elektronos autók támogatásától a szélerőművekig.

Kolozsi Ádám
külföld

Trump kegyelmet adott a január 6-i zavargások közel 1600 résztvevőjének

Köztük a Proud Boys és az Oath Keepers, szélsőjobboldali csoportok elítélt és bebörtönzött tagjainak is.

Mészáros Juli
külföld

Kísért a 60-as évek: mi várható a két Kennedy és a Martin Luther King elleni merényletek aktáitól?

Trump feloldja az 57 és 61 évvel ezelőtti politikai gyilkosságok dokumentumait. De van-e még kulcsfontosságú részlet, amiről eddig nem tudhattunk?

Herczeg Márk
Történelem

Trump háborúja a drogkartellek ellen

Mexikói kartelleket minősít terrorszervezetnek az USA. Katonai beavatkozás nélkül ez jó eséllyel nem hoz nagy változást, az viszont katasztrofális következményekkel járhatna az Egyesült Államok számára is. Trump új rendeletével évtizedek óta megoldatlan problémát kezelne hatalmas lendülettel, de nagyon bizonytalan kimenetellel.

Horváth Bence
külföld

Trump alatt eldőlhet

A nyugati világ talán a II. világháború, de a hidegháború vége óta mindenképpen azt gondolta, hogy minden rendben lesz. Ez a hit nyolc éve inog, és a következő négy évben kiderülhet, hogy merre dől Amerikában, a világban, a technológiai fejlődésben.

Bede Márton
külföld

Trump „Amerika Első” külpolitikája ezúttal tényleg elhozhatja a liberális világrend végét – az pedig rajta múlik, hogy mi jön utána

A korábbinál még inkább Trump személye lesz a meghatározó a külpolitikában, impulzív viselkedését aligha fogja bármi jelentősen korlátozni. Ehhez az amerikai elnöknek kül- és hadügyi kérdésekben széles jogköröket biztosító alkotmányos rendszer is hozzájárul.

Tábor Áron
külföld

Gonosz háttérhatalom, tökös Szabadság-szobor és Kung Fu Panda: beiktatták Trumpot

Megnéztük hogy néz ki a magyar Trump-váró buli, ahol többek között fellépett Bayer Zsolt, Szilágyi Ákos és Huth Gergely is, aki nem csak annak örült, hogy végre lubickolhat a liberális könnyekben, de a háttérhatalom létezéséről is beszélt.

plankog, Jelinek Anna, Kovács Bendegúz, Ács Dániel
video

Orbán minden eddiginél keményebben nekiment az oroszok elleni uniós szankcióknak

Közel egyperces videóban és angol nyelvű posztban fejtegeti, hogy az uniós szankciók csak nekünk, Európának rosszak.

Haász János
külföld

Orbán aligha ezt várta Trumptól: Oroszország elleni szankciók bevezetésének lehetőségéről beszélt az amerikai elnök

Pont akkor, amikor Orbán minden eddiginél keményebben nekiment az oroszellenes szankcióknak.

Haász János
külföld

Szijjártó konzultál az amerikaiakkal, mielőtt eldöntené, hogy megvétózza-e az oroszok elleni szankciókat

A magyar kormány ellenzi a szankciókat, de Trump szintén szankciókkal állítaná le Putyint.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Nem tudtak megegyezni az uniós nagykövetek az Oroszország elleni szankciók meghosszabbításáról

A megegyezés biztosan csúszik a jövő hétfői külügyminiszteri tanácsülésig.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Az ország több száz iskolájában van bombariadó

121 oktatási intézmény kapott fenyegető levelet.

Botos Tamás
belföld

Előbb az orosz Yandexre regisztráltak a bombafenyegetésekhez használt e-mail címmel, aztán pornóoldalakra

A Yandex levélküldő szolgáltatását használták a több száz iskolát megfenyegető levél elküldéséhez, mégsem lehet még azt állítani, hogy putyini csoportok állnak mögötte. Miután nyilvános lett az e-mailcím, több iskolás is megköszönte a hirtelen érkező szabadnapot, de volt, aki inkább holnapra időzítette volna a matek témazáró miatt. Aztán regisztráltak vele pár felnőttfilmes oldalra.

Kiss Bence
belföld

Az ORFK szerint bombariadó esetén első körben elegendő a rendőri vizsgálat, utána jön a bombaszakértő, majd a tűzszerész

Az iskolák átvizsgálásakor a hatóságok egyfajta fokozatosságot követnek, amelynek része, hogy a tanárok segítségével a rendőrök gyanús tárgyakat keresnek.

Bódog Bálint
belföld

ORFK: Mindenki biztonságban érezheti magát, az emailek mögött nincs valós veszély

313 a kivizsgált intézmények száma. Volt iskola, ahova péntek reggel hívták a rendőrséget.

Bódog Bálint
belföld

Tompos Márton: A Momentum a Tisza-kormány fékje akar lenni

A Momentum elnöke nemcsak a Fideszt, hanem a törzsi gondolkodást is le akarja váltani. Nem hisz benne, hogy csak fideszes és tiszás jelölt nyerhet egyéni körzetet. Erről pedig Magyar Pétert is meg akarja győzni.

Molnár Kristóf
Interjú

Jogi blöffökkel és a magyar jog alárendelésével kezdi a minidubajozást a kormány, feltűnt Habony

Bevédhették volna magukat az elővásárlás ellen, de vagy elbénázták, vagy Garancsiék biznisze miatt nem tették. Nagyon nem szuverenista érvek a perrel fenyegetőző Főváros ellen.

Kolozsi Ádám
belföld

A magyar állam tavaly tavasszal úgy állapodott meg az Egyesült Arab Emírségekkel, hogy annak uralkodója dönthetett arról, ki veheti meg Rákosrendezőt

„Az ingatlan kizárólag olyan jogalany számára értékesíthető, amelyet az Egyesült Arab Emírségek vevőként kijelölt” – mutatja be a vagyonkezelő a sajátosan értelmezett magyar szuverenitást.

Windisch Judit, Haász János
belföld

Karácsony Gergely perre megy Rákosrendező elővásárlási joga miatt

A főpolgármester szerint Gulyás Gergely zagyvaságokat beszélt a kormányinfón.

Czinkóczi Sándor
Budapest

Megnéztem, konkrétan mit veszítünk azzal, hogy lerombolják Budapest vicces ikonját, a Körszállót

Szrogh György, a vagány építész tengerpartot varázsolt a Városmajor helyére a kommunizmus közepén. A ház olyan érzékeny részletekkel és bravúros megoldásokkal van tele, és olyan eleven lenyomata a korszak visszahozhatatlan hangulatának, hogy elpusztítani akkor is végzetes ostobaság és barbárság lenne, ha egy ugyanúgy kinéző újat építenének a helyére.

Szily László
ÉLET

Jancsó Dávidot Oscarra jelölték, összesen 10 jelölést kapott a Magyarországon forgatott, magyar témájú Brutalista

Csak a transznemű gengszterről szóló, Mexikóban játszódó francia musical, az Emilia Pérez kapott ennél többet.

Szily László
MŰVÉSZET

A Brutalista: végre itt az első humoros poszt-holokausztfilm, ha nem is annak szánták feltétlenül

Végre megint magyar témájú, Magyarországon forgatott művészfilmről beszél a fél világ.

Szily László
MŰVÉSZET

Az Alkotmánybíróságig jutott a szerzetes ügye, aki beperelte a zaklatás miatt panaszt tevő tanítványát

Sokéves tortúra végére tett pontot az Alkotmánybíróság, amikor elutasította a szexuális visszaélés miatt büntetett pap panaszát. Ez üzenet az egész társadalomnak: az elkövetők nem vehetnek jogi elégtételt azért, mert az áldozat jelenti a bántalmazást.

Urfi Péter
egyház

Tyúkól #34: Toxikus munkahelyek, kiégés, teljes reménytelenség, a sisterhoodot meg elfelejtheted

Itt az év eleje utáni kiábrándulás, a legtöbben már visszacsúsztak a gödörbe, amiben tavaly letették a munkát. Nézzük, hogy van-e kiút!

Diószegi-Horváth Nóra, Kun Zsuzsi
podcast

Orbán Viktor jó hírként tálalta, hogy kifizetik a magyaroknak a saját pénzüket

Bejelentette, hogy kifizetik az állampapírok után járó kamatokat, amit a családok arra költenek, amire csak akarnak.

Windisch Judit
POLITIKA

Búcsúzunk az óriási kamatoktól: merre tovább, állampapír-tulajdonosok?

Jönnek a kamatfordulók: mit lép a lakosság az állampapírok kamatcsökkenésére? És mit szól ehhez az állam?

Diószegi-Horváth Nóra, Haász János
podcast

Borízű hang MMXXV. I. XVIII.: 1848-as genderőrület, 2025-ös magány [rövid verzió]

Polconszaró György közfelkiáltással befutó. A demokrácia lebontásának műszaki vezetője. A magány évszázada: hová lesznek a régi jó kocsmák, peep showk, szexshopok? Winkler szomszédai. Bede győzelmi kényszerben társasozik. Pfiffner Paulina LMBTQ-kalandfilm-élete.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast

A populista kormányok nem tűrik meg a független szabályozó hatóságokat, és ennek Magyarország a legékesebb példája

Négy kelet-közép-európai országban vizsgálták a kutatók a hatóságok és a társadalmi szervezetek kapcsolatát, és kiderült, hogy a populista kormányok csak a „sajátjaikkal” állnak szóba. A négy állam közül Magyarországon a legdrasztikusabb a demokratikus minőség romlása.

Labanino Rafael, Michael Dobbins
tudomány

Ukrajnának nem gyors békére van szüksége, hanem igazságos békére

A nyugati társadalmak kezdenek belefáradni Ukrajna támogatásába, miközben egyre terjed az a populista nézet, hogy a gyors béke emberéleteket ment. Csakhogy a gyors béke könnyen alakulhat át elhamarkodott békévé, sőt olyan látszatbékévé, amit könnyű lesz felrúgni, főleg akkor, ha a megállapodást nem védik érdemi garanciák.

Sz. Bíró Zoltán
tudomány

Végleg szertefoszlóban az álom, hogy az internet globális közösséggé formálja az emberiséget

A TikTok amerikai betiltása körüli huzavona újabb jele annak, hogy az üzleti és politikai érdekek felülírják a kilencvenes évek óta dédelgetett álmot. Az USA, Kína és az EU ráadásul nemcsak a közösségi platformok miatt feszül egymásnak, hanem a mesterséges intelligencia használatáról is képtelen megegyezni.

Tóth András
TECH

Mit keres egy halottlátó a rendőrségen?

Bár a modern tudomány nem ismeri el a médiumokat, a telepátiát és a gondolatolvasást, ezeknek a módszereknek a 20. századi megjelenése és elterjedése sok mindent megmagyaráz a tudomány működéséről és az áltudományos eszmék terjedéséről.

Tuboly Ádám Tamás
tudomány