80 évvel ezelőtt Hirosimában 340 ezer ember halt meg az atombomba becsapódása miatt, Nagaszakiban pedig 70-80 ezer ember, de további több tízezer ember vesztette életét később sugárzásból adódó betegségekben. Azóta a világ nagyhatalmai arra törekedtek, hogy korlátozzák a világ atombombáinak számát, azonban a jelenleg folyamatok arra mutatnak, hogy a következő időszakban megduplázódhat a világ nukleáris tölteteinek száma.

Ross Andersen a nukleáris fegyverkezési hullámban leginkább érintett országokat meglátogatva írt arról az Atlanticben, hogy noha most mindenki Irán nukleáris próbálkozásaira figyel, valójában Kelet-Ázsiára kéne: szerinte az új hullám esélyesen Dél-Koreában kezdődhet majd el, és onnan Japánra terjedhet majd tovább. Épp abba az országba, ahol a bombázás emlékét még aktívan őrzik. Az újságíró Dél-Koreába és Japánba utazott, ahol magasrangú tisztségviselők segítségével igyekezett felfejteni, hogy mi sodorhatja ezt a két országot oda, hogy beszálljanak a nukleáris fegyverkezésbe. A cikk szerzője szerint

az a több évtizedes erőfeszítés, amely meg akarta akadályozni a nukleáris fegyverek globális elterjedését, éppen az összeomlás előtt áll.

Dél-Korea lehet a következő

De miért éppen az ázsiai országok közül viszonylag békésnek tűnő Dél-Koreában fog folytatódni a világ nukleáris terjeszkedése? Erre nem annyira nehéz választ kapni, ha ránézünk a térképre.

Dél-Korea közelében ugyanis három nukleáris fegyverekkel rendelkező autokrácia is van: Észak-Korea, Kína és Oroszország. A három közül ráadásul az egyik, és egyben legközelebbi, Észak-Korea, amellyel Dél-Korea technikailag még mindig háborúban áll.

Kim Dzsongun 13 éve vezeti az észak-koreai diktatúrát, amely időszak alatt gyakran fenyegette meg Dél-Koreát erőszakos újraegyesítéssel. Legutóbb pedig Vlagyimir Putyin orosz elnök mintájára nyílt annektálásról beszélt. Észak-Koreának már most is tucatnyi robbanófeje van, és azzal fenyegetőzik, hogy ezeket nem csak védelmi eszközként fogják bevetni, hanem Dél-Korea leigázásának első lépéseként. Ráadásul miután Észak-Korea katonákat küldött Ukrajnába, hogy Putyin mellett harcoljanak, még egy másik nukleáris nagyhatalmat is szövetségesének tudhat.

Észak-Koreát eddig az tarthatta vissza a támadástól, hogy a déli szomszédja az Egyesült Államok védelmét élvezte. Májusban azonban reppentek fel olyan pletykák, hogy Donald Trump arra készülhet, hogy kivonja az amerikai katonákat Dél-Koreából, bár ezt a kormányzat tagadta. Mindenesetre jó eséllyel Dél-Korea hamarosan azért száll be a nukleáris fegyverkezésbe, hogy biztonságban érezhesse magát Észak-Koreától.

De hogy jutunk el idáig? Az elmúlt évszázad jelentős részében az Egyesült Államok arra törekedett, hogy korlátozza a nukleáris fegyverek elterjedését, és ebben jelentős sikereket ért el. Az amerikai elnökök diplomatákat, szabotőröket és nyers katonai erőt is bevetettek, hogy elfojtsák a kialakulóban lévő nukleárisfegyver-programokat Latin-Amerikában, Európában, Afrikában és Ázsiában. Ezt elsősorban két dolog motiválta: az egyik kézenfekvő ok, miszerint a nukleáris fegyverek elképesztően veszélyesek, a másik viszont az, hogy az Egyesült Államok igyekezett megőrizni a nukleáris nagyhatalmi pozícióját.

Ezen időszak alatt mindössze egyszer fordult elő, hogy az Egyesült Államok egy nukleáris program létrejöttét támogatta: amikor a második világháború alatt a Manhattan-terv részeként megosztotta a technikai kutatásait az Egyesült Királysággal.

Azonban 1946-ban a Kongresszus törvényben tiltotta meg a hasonló együttműködést, és az azóta eltelt évtizedekben az amerikai elnökök azon dolgoztak, hogy megakadályozzák Nyugat-Németországot, Ausztráliát, Líbiát, Brazíliát, Svédországot és másokat abban, hogy nukleáris arzenált építsenek. És közreműködött abban, hogy Dél-Afrika leszerelje azt a nukleáris arzenált, amelyet már létrehozott.

Ennek köszönhetően ma a világ 193 országra közül mindössze kilencnek vannak nukleáris fegyverei. Hivatalosan ez az Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Egyesült Királyság, Franciaország, de nem hivatalosan India, Pakisztán, Észak-Korea, és Izrael is ide tartozik. Egyelőre.

Dél-Korea többször is majdnem a tizedik ilyen ország lett, ugyanis megvan az atombomba építéshez a tőkéjük és Észak-Korea miatt okuk is lenne lépéseket tenni. Végül azért nem valósult meg egyik próbálkozásuk sem, mert az Egyesült Államok tudomást szerzett róla és rávette az országot, hogy hagyjanak fel ezzel a tevékenységgel.

1970-ben a Dél-Koreát akkor vezető katonai junta titokban indított el egy nukleáris fegyver fejlesztési programot, miután az Egyesült Államok bejelentette, hogy visszavonul Ázsiából. Titokban Franciaországgal is tárgyalásokat folytattak, de amikor az akkori amerikai elnök, Gerald Ford megneszelte, hogy mi történik, megfenyegette Dél-Koreát, hogy felbontja az amerikai–dél-koreai katonai szövetséget. Dél-Korea ennek következtében felhagyott a programmal, és végül 1975-ben ratifikálta az atomsorompó-egyezményt.

Hat évvel később azonban újabb atomprogramot indított Dél-Korea, amikor Észak-Korea plutóniumreaktor építésébe kezdett, amely egy olyan nukleáris reaktor, melyet arra terveztek, hogy az atombombához elengedhetetlen plutónium-239-es izotópot állítson elő. Ezt a dél-koreai kísérletet Ronald Reagan amerikai elnök állította le, és bár nem volt annyira komoly próbálkozás, mint az előző, Reagan alkut ajánlott: az amerikai csapatok korlátlan ideig a Koreai-félszigeten maradnak, ha végleg leállítják a fegyverkutatást.

A hidegháború után George Bush rávette a két Koreát, hogy írjanak alá egy olyan nyilatkozatot, amely örökre mentesíti a félszigetet a nukleáris fegyverektől. Ezt azonban Észak-Korea nem tartotta be, 14 évvel később, 2006-ban tesztelte az első nukleáris fegyverét, ezzel bekerülve a nem hivatalosan elismert nukleáris hatalommal rendelkező országok közé.

Mint Andesen felidézi, Barack Obamának még volt egy gyenge kísérlete arra, hogy megállítsa Észak-Korea nukleáris fegyverkezését, amikor Kínán keresztül akart nyomást gyakorolni. Kínának azonban egyáltalán nem állt érdekében az észak-koreai rezsim megbuktatása.

Ráadásul épp Kína mondaná azt Észak-Koreának, hogy álljon le a robbanófejek gyártásával? Jelenleg Hszi Csin-ping vezetésével Kína hajtja végre a leggyorsabb nukleáris fegyverkezést a hidegháború csúcsa óta. Évtizedeken át Kína megelégedett azzal, hogy néhány száz robbanófejjel rendelkezzen elrettentésként, ám Hszi Csin-ping most évente mintegy százat ad hozzá az arzenálhoz. A célja, hogy olyan nukleáris fegyverarzenált hozzon létre, amely legalább akkora, mint az Egyesült Államoké és Oroszországé, ha nem nagyobb.

Hasonlóan ambiciózus mértékben növekszik Észak-Korea nukleáris arzenálja. Már most körülbelül 50 nukleáris robbanófejjel rendelkezik, és elegendő hasadóanyag áll a rendelkezésére, hogy akár további 90-et is előállítson.

Ez az őrült tempóban zajló fegyverkezés és a második Trump-kormányzat hozta bizonytalanság megfélemlítette Ázsiát, ezért Dél-Korea és Japán is olyan lehetőségeket is megfontolhat, amelyek nemrég még elképzelhetetlenek voltak: hogy atombombát gyártsanak maguknak.

Már csak azért is, mert Észak-Korea 2017-ben kifejlesztette az első interkontinentális ballisztikus rakétáját, amely lehetővé teszi, hogy akár az Egyesült Államok területét is elérő támadást indítsanak. Ezután merül fel a kérdés, hogy az Egyesült Államok a saját területe biztonságát is kockáztatva, vajon kiállna Dél-Korea mellett, ha Észak-Korea megtámadná?

Az a bizonytalanság, hogy a szövetséges Egyesült Államok mit csinálna egy koreai háború esetén, az Atlantic szerzője szerint érezhető Dél-Koreában. Ennek egyik oka, hogy az 1950-es években kötött dél-koreai-amerikai védelmi szerződés nem volt hajlandó garantálni az amerikai katonai beavatkozást minden esetleges konfliktus esetén.

A 2022-ben megválasztott, konzervatív dél-koreai elnök, Jun Szogjol kezdte el szorgalmazni, hogy az amerikaiak telepítsenek újra nukleáris tölteteket Dél-Koreába. Ez a követelés komoly aggodalmat keltett Washingtonban az akkor Joe Biden vezette kormányban, és igyekeztek megnyugtatni Dél-Koreát, hogy nincs szükség amerikai atomfegyverekre az országban. Ehelyett egy szimbolikus gesztust ajánlottak: egy nyilatkozatot, amely kiegészítésként szolgálna a két ország között meglévő, de homályosan megfogalmazott védelmi szerződéshez. Ez a nyilatkozat erősítené meg újra az Egyesült Államok elkötelezettségét Dél-Korea védelme iránt, atomfegyverek nélkül.

Az is növeli a bizonytalanságot Dél-Koreában, hogy az Egyesült Államok sosem kötötte az orrukra, hogy mi a nukleáris vészforgatókönyvük. Az Amerikai Stratégiai Parancsnokság (STRATCOM), amely az USA nukleáris fegyverrendszereit működteti, nem szívesen oszt meg részleteket a vészhelyzeti tervekről. Egy korábbi magas rangú Pentagon-tisztviselő szerint ennek oka részben az, hogy a dél-koreai információs rendszerek nem elég biztonságosak, „szinte szitaként szivárognak”, és a kínaiak már behatoltak ezekbe a rendszerekbe. Az Egyesült Államok azt szeretné, ha Dél-Korea megelégedne azzal, hogy szövetség van a két ország között.

Tovább súlyosbította a helyzetet, hogy közben Trump ismét kormányra került. Donald Trump már 2016-ban is sokkolt mindenkit Szöulban és Japánban azzal, hogy ázsiai szövetségeseit élősködőknek nevezte. Ugyanis szerinte ezek az országok kizsákmányolják az Egyesült Államokat a kereskedelemben, és csak „aprópénzzel” fizetnek azért a csaknem 30 ezer amerikai katona jelenlétéért. Azt, hogy ez a szemlélet második ciklusában sem tűnt el, bizonyítja, hogy az amerikai elnök épp a napokban kezdett vámháborúba Dél-Koreával és Japánnal is. Ráadásul Trump az első ciklusa során Kim Dzsongun észak-koreai diktátorral is találkozott, amire addig és azóta sem volt példa.

Dél-Koreát viszont ez a bizonytalanság afelé lökheti, hogy egyedül próbálja megvédeni magát Észak-Koreával szemben egy önálló nukleáris programmal. A közelmúltban készített közvélemény-kutatás szerint a lakosság 70 százaléka támogatja, hogy az ország saját nukleáris arzenált hozzon létre.

Heo Tae-keun dél-koreai nukleáris stratéga, egykori védelmi miniszterhelyettes az Atlanticnek azt mondta, hogy alapvetően nem az a cél, hogy Dél-Korea nukleáris fegyvereket birtokoljon. A dél-koreai védelmi szakértők köre továbbra is az amerikai szövetségi rendszer fenntartását preferálná, vagyis azt, hogy az USA maradjon a biztonsági garancia Dél-Korea számára.

Ugyanakkor szerinte fel kell készülni arra az eshetőségre, hogy Dél-Korea egyedül marad Észak-Koreával szemben. Szinte minden interjúalany Ukrajnát hozta fel példaként: amikor a Szovjetunió összeomlott, Ukrajna területén jelentős atomfegyver-arzenál maradt, de Bill Clinton amerikai elnök meggyőzte az ukránokat, hogy adják fel ezeket. Cserébe azt ígérte: „az Egyesült Államok mögöttetek áll.”

A jelenlegi háborús helyzet Ukrajnában azonban sok dél-koreai szemében intő példa arra, hogy ez a garancia végül nem védte meg az országot. Ez a párhuzam újra és újra előkerül, amikor Dél-Koreában a saját atomfegyver kérdése szóba kerül.

Egy év alatt lehetne Dél-Koreának bombája

Az Egyesült Államok okozta bizonytalanság pedig csak tovább fokozódott abban a pillanatban, ahogy Trump hivatalba lépett januárban. Éppen csak beiktatták az elnököt, amikor rá pár órára újságírói kérdésekre válaszolva nukleáris hatalomnak nevezte Észak-Koreát. Az Atlantic szerzőjének nyilatkozó Park Jin, aki Jun Szogjol elnöksége alatt külügyminiszterként szolgált, azt mondta, hogy először csak reménykedtek benne, hogy ez egy rossz megfogalmazás volt, de később Trump leendő védelmi minisztere, Pete Hegseth ugyanezt a kifejezést használta egy, az amerikai szenátusnak írt nyilatkozatban.

Miért akkora ügy ez, amikor egyébként is mindenki tudja, hogy Észak-Koreának vannak nukleáris töltetei? Azért, mert korábban egy ország sem ismerte el Észak-Koreát nukleáris hatalomként, Trump volt az első. Ráadásul ezt a titulust gyakorlatilag ingyen adta, mindenféle geopolitikai alku nélkül.

Emögött pedig nyilvánvalóan politikai érdekek húzódtak. A volt dél-koreai külügyminiszter szerint Trump ezt engedményként használta volna fel, hogy újabb találkozóra csábítsa Kim Dzsongunt, olyasmire, ami felgyorsíthatná Dél-Korea amerikai elhagyását. Csakhogy Kim Dzsongun mostanra már koránt sem szorul annyira Trumpra, mint annak előző ciklusa alatt, ugyanis a nukleáris arzenáljait növelte, Vlagyimir Putyinban pedig szövetségesre lelt.

Egy esetleges Trump-Kim Dzsongun találkozónak viszont könnyen lehet az a célja, hogy Trump rávegye Észak-Koreát, hogy álljanak le az interkontinentális ballisztikus rakéták fejlesztésével, amelyek Amerikát fenyegetik, cserébe ők pedig akár kivonhatnák a csapataikat Dél-Koreából. Ez azonban egyelőre csak elmélet, ugyanis Kim Dzsongun még nem ígért újabb találkozót Trumpnak.

Ha Trump megpróbálná kivonni a csapatokat Dél-Koreából, nem világos, mi akadályozhatná meg benne. Az első ciklus alatt ugyanis, amikor Trump elrendelte az amerikai csapatok kivonásának előkészítését, James Mattis védelmi miniszter állítólag szándékosan lassította a kérést. A mostani ciklusban viszont Trump stábjában többen vannak, akik helyeslik az amerikai elszigetelődés politikáját.

Eközben a dél-koreai politikai klíma is változott: Jun Szogjol dél-koreai elnököt felfüggesztették, miután decemberben hamis indokra hivatkozva hadi szükségállapotot hirdetett. Helyére pedig júniusban a liberális Li Dzsemjongot választották. Normális esetben egy liberális elnök megválasztása egy időre lecsillapítaná a dél-koreai nukleárisfegyver-programról szóló vitát, de most még az ország liberálisainak egy része is érdeklődést mutat a nukleáris fegyverkezés iránt. Márciusban az új elnök pártjának két, külpolitikai körökben befolyásos szereplője kijelentette: itt az ideje elgondolkodni a nukleáris felfegyverkezés lehetőségén.

De hogyan fogják csinálni, ha döntés születik? Mint ahogy mások is, nyilvánvalóan titokban. A dél-koreai vezetők ugyanis bizonyára szeretnék elkerülni, hogy egy amerikai vezetésű szankciós rezsim áldozatai legyenek, ahogyan India járt, miután 1998-ban felrobbantott néhány nukleáris eszközt. A szankciók hatására a dél-koreai exportgazdaság gyorsan összeomlana, ha a Hyundai és a Samsung hirtelen nem tudná eladni autóit, okostelefonjait és chipjeit külföldön.

De ha nem is teljesen titokban csinálnák, az is elképzelhető, hogy megpróbálnák rávenni a Fehér Házat, hogy hallgatólagosan beleegyezzenek az atomprogramba, vagyis ne támogassák, de ne is ellenezzék. Ez egyébként nem feltétlen állna messze Trumptól, ugyanis 2016-os kampánya során maga is fejtegette, hogy Japánnak és Dél-Koreának saját nukleáris lábra kellene állnia. Elbridge Colby pedig, aki jelenleg a Pentagon védelmi politikáért felelős helyettes államtitkára, úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Államoknak nem kellene szankciókkal akadályoznia Szöult abban, hogy fejlessze ezeket a fegyvereket. Ráadásul Colbyt nemrég nevezték ki az amerikai Nemzetvédelmi Stratégia kidolgozásáért felelős vezetőnek.

Ross Andersene beszélt Scott Kemppel, aki a Massachusettsi Műszaki Egyetem nukleáris proliferáció ipari folyamataira szakosodott, korábban pedig az amerikai kormány tanácsadójaként dolgozott, arról, hogy Dél-Korea milyen gyorsan tudna előállítani atomot.

Kemp azt mondta, hogy ha mindenáron gyorsan akarnák megcsinálni, Dél-Koreának valószínűleg csak egy évre lenne szüksége ahhoz, hogy az atomerőműveiből származó nukleáris hulladékot újrafeldolgozva elegendő plutóniumot állítson elő egy fegyverhez.

Egy teljes nukleáris arzenál kiépítése, amely elrettentő erőt képviselne Észak-Koreával szemben, hosszabb időt venne igénybe, talán tíz évet is. Ez viszont egy nagyon veszélyes 10 év lenne, ugyanis ha Kim Dzsongun tudomást szerezne a folyamatról, akár erővel is megpróbálhatná azt megakadályozni, ahogy Izrael Iránnal tette. De még ha nem is vetne be nukleáris fegyvereket, megpróbálhatná megszállni Dél-Koreát, különösen, ha kevesebb amerikai katona állna az útjában. Egy esetleges koreai háborúba, pedig más nukleáris hatalmak is beszállhatnának, például Oroszország, de bizonyára a kínai elnök, Hszi Csin-Ping sem örülne, hogy a határaitól 400 kilométerre, valaki atomfegyverek gyártásába kezdett.

Az Atlantic szerzője szerint egy dél-koreai arzenál híre egész Kelet-Ázsiára kihatással lenne. Szinte biztosan újabb fegyverkezést indítana el Észak-Koreában és Kínában, de nagy valószínűséggel Japánban is.

Japán nem szívesen építene atombombát, de tudna

Japánnak és Dél-Koreának kölcsönös védelmi megállapodása van, de a viszony nem konfliktusmentes a két ország között. Ennek történelmi okai is vannak: a Koreai-félsziget brutális gyarmatosítása idején Japán egy teljes államigazgatási apparátust szentelt a koreai nők szexuális rabszolgasorba taszításának. A japán elit tagjai azt mondják, hogy a vezetőik már sokszor bocsánatot kértek ezekért a bűnökért, és kártérítést is fizettek. A koreai elit viszont azt mondja, hogy a kártérítés szánalmasan alacsony volt, és a japán történelemkönyvekben még mindig pozitív hangnemben írnak a koreai gyarmatosítási kalandjaikról.

Azonban mindkét ország nemzetbiztonsága az Egyesült Államokra támaszkodik. Csakhogy a koreaiak szerint nem egyenlő mértékben, ugyanis az USA Dél-Koreával ellenben Japánnak 1987 óta engedélyezi az urán újrafeldolgozását plutóniummá. A japánoknak viszont az zavarja, hogy az Egyesült Államok Dél-Koreával kötött védelmi szerződést, nem pedig velük.

Japán már az atomfegyverektől függetlenül is nagyon gyors tempóban fegyverkezik, és ez a jövőben sem lesz másképp: öt év alatt, 2027-re az ország védelmi költségvetése 60 százalékkal fog emelkedni.

Japánban azonban egyelőre nem folyik hangos, nyílt vita a nukleáris fegyverkezésről, mint Dél-Koreában. Mivel Japán az egyetlen ország, amely nukleáris támadást szenvedett el, a japánok eddig elkötelezettek maradtak a három „nemnukleáris alapelv” mellett: az ország nem gyárthat, nem birtokolhat, és nem tárolhat területén más ország nukleáris fegyvereit. Egy generációval ezelőtt ezek az elvek olyan erősen éltek a japán társadalomban, hogy szinte elképzelhetetlen volt, hogy az ország valaha saját nukleáris arzenált építsen ki.

Csakhogy Masashi Murano, a Hudson Intézet vezető kutatója szerint az elmúlt húsz évben az atomellenes közhangulat sokat veszített az erejéből. Kína gyors nukleáris fegyverkezése, valamint Észak-Korea növekvő fenyegetése aggasztja a japán közvéleményt.

Az Atlantic szerzője megkérdezte Narushige Michishitát, a tokiói Nemzeti Politikatudományi Felsőfokú Intézet stratégáját és professzorát, hogy mi késztethetné mégis Japánt arra, hogy nukleáris fegyverkezésbe kezdjen. A szakértő azt felelte, hogy az, ha azt látnák, hogy az Egyesült Államok magára hagyja Dél-Koreát Észak-Koreával szemben, vagy Tajvant Kínával szemben.

Szakértők szerint pedig Japán szinte biztosan elvégezte már azokat az előkészületi munkákat, amelyek a fegyvergyártáshoz szükségesek. 1969-ben Eisaku Satō miniszterelnök állítólag aláírt egy titkos rendeletet, amelyben utasította a kormányt, hogy gondoskodjon róla: Japán készen álljon egy nukleáris arzenál kiépítésére, ha arra valaha szükség lenne.

Hirosima a jelen

A berlini fal leomlása után az Egyesült Államok és a Szovjetunió megállapodott abban, hogy egyenként legfeljebb 6000 hadrendbe állított robbanófejjel rendelkezhetnek. Ez még mindig elegendő lenne a világ nagyvárosainak többszöri elpusztítására, de kisebb mint a korábban felhalmozott több tízezres arzenál.

Ennek a leépítésnek a csúcspontja 2009-ben volt, amikor Barack Obama amerikai elnök új fegyverzetkorlátozási vezetett elő, amelyről egy évvel később meg is állapodtak Oroszországgal. Eszerint legfeljebb 1550 hadrendbe állított robbanófejjel rendelkezhetnek. Akkoriban Kínának még 300-nál is kevesebb robbanófeje volt.

Csakhogy ez ma már a múlté: a világ nagyhatalmi rivalizálásai ismét teljes erővel lángolnak. Egy évvel azután, hogy Oroszország 2022-ben megtámadta Ukrajnát, Vlagyimir Putyin felfüggesztette részvételét az Egyesült Államokkal kötött fegyverkorlátozási egyezményben, és azóta időnként nyílt nukleáris fenyegetéseket is tesz. Eközben Kína több mint 100 interkontinentális ballisztikus rakétát telepített mély sivatagi silókba Mongólia közelében.

Az amerikai nukleáris szakértők – republikánus és demokrata oldalon is – ma már egy nagyobb arzenál szükségessége mellett érvelnek, olyané mellett, amely egyidejű orosz és kínai támadást is túlélne. Ez viszont jó eséllyel újabb fegyverkezésre készteti majd a másik két hatalmat is.

Ha Dél-Korea és Japán is nukleáris fegyverkezésbe kezd, akkor az egész Nukleáris Fegyverzetek Terjedésének Megakadályozásáról Szóló Egyezmény (Non-Proliferation Treaty, NPT) rendszere teljesen felbomolhat. Amikor Izrael, India és Pakisztán nukleáris fegyvereket kezdett el előállítani, még nem voltak az NPT tagjai (és ma sem azok), de mint Ross Andersen írja, Dél-Korea aktív tagja az egyezménynek, Japán pedig bizonyos értelemben az egyezmény motorja. Ha ezen két ország megszegi a megállapodást, az lényegében az egyezmény felbomlását jelentené.

A jelenleg legpusztítóbb robbanófejek több mint nyolcvanszor olyan pusztítóak, mint az a bomba, amely Hirosimát porig rombolta, és most olyan rakéták hordozzák őket, amelyek percek alatt elérik célpontjukat. Elég lenne egyetlen ilyen robbanófej ahhoz, hogy szinte teljesen eltörölje Tokiót, Szöult, Pekinget vagy New Yorkot a föld színéről. Ha 15-20 nukleáris hatalom lesz, az olyan kockázatokat rejthet, amelyeket nem tudunk előre látni, de az biztos, hogy képesek lennének az egész bolygót elpusztítani.

Hirosima kormányzója, Juzaki Hidehiko gyakran fogad a városban olyan vezetőket, akik nukleáris hatalmakat képviselnek. Amikor kimennek velük a hirosimai atomtámadás emlékparkjába, azt látja rajtuk, hogy megrendülnek.

„Az emberek borzasztóan érzik magukat amiatt, ami itt történt. De úgy tűnik, nem értik, hogy az emberiség most valami még szörnyűbb dolgot kockáztat. Azt gondolják, hogy Hirosima a múlt” - mondta. Pedig Andersen szerint ez a jelen.