atv

Hazugnak és uszítónak nevezte az ATV Szabó Tímeát

Áll a bál a tévécsatorna és a Párbeszéd politikusa között. A kérdés: védte-e Szöllősi Györgyi műsorvezető a gyerekek elleni nemi erőszakról cinikusan beszélő Böjte Csabát.

Szily László
Média

Élő adásban lett rosszul az ATV egyik vendége

Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő hirtelen összesett a Mai Téma élő adása közben.

Mészáros Juli
belföld

Németh Zsolt szerint "nagy örömmel fogadja" a finn parlament a Fidesz delegációját

Ezzel szemben a finn parlament külügyi bizottságának alelnöke elutasítóan nyilatkozott a magyar kormánypárt küldöttségének látogatásáról.

Botos Tamás
POLITIKA

Közpénzből fizette be a 18. kerületi önkormányzat a polgármestert az ATV műsoraiba

Egyenes beszéd.

Solti Hanna
tévé

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke nem merte elárulni, hogy kivel egyeztet a kormányból az árstopok kivezetéséről

Parragh László szerint elérkezett az idő az árstop kivezetésére.

Botos Tamás
POLITIKA

Tényleg az állami médiához igazol Kárász Róbert

Kreatív igazgató lesz a Duna Médiaszolgáltatónál.

Szurovecz Illés
Média

A Blikk szerint Kárász Róbert a közmédiához igazolt, az MTVA szerint nem

A lap úgy tudja, a műsorvezető kreatív igazgatóként dolgozik az MTVA-nál, a közmédia szerint nem megy hozzájuk Kárász. .

Herczeg Márk
Média

Újpest és Óbuda ellenzéki vezetése is fizet az ATV-nek

Nem csak Zugló kötött szerződést a csatornával.

Benics Márk
POLITIKA

Gaslighting főműsoridőben: Kerényi Miklós Gábor az ATV-ben magyarázza ki magát a zaklatásos vádakból

„Az inkvizícióban volt olyan utoljára, hogy valakinek azt kell bizonyítania, nem bűnös.” Kerényi Miklós Gábor levonta a #Metoo tanulságait 5 év után Rónai Egon műsorában.

Solti Hanna
Média
Videó

Budapest aranytartaléka a tét, ezért süllyed a vita a kecskés gyalázkodásig

Baranyi Krisztina és a fideszes média csatája mögött egy kulcsfontosságú kerület áll, ahol stadionok sorakoznak, százmilliárdos beruházások indultak el, és ahol megvalósul Orbán Viktor álma.

Kiss Bence, plankog, Ács Dániel, Botos Tamás
video

Kárász Róbert nem tölti ki a felmondási idejét, nem vezet több műsort az ATV-n

„Ez számomra immár becsületbeli ügy. Ezért jeleztem a csatorna vezetésének, hogy a maradék két hetet már nem viszem végig.”

Benics Márk
POLITIKA

Baranyi Krisztina szerint Kárász Róbert hazudik, „pontosan úgy csúsztat és torzít, mint a szennymédia propagandistái”

Kárász az ominózus vitával kapcsolatban kommentelt a Facebookon, az ATV szerint a hozzászólása nem tükrözte a valóságot.

Benics Márk
POLITIKA

Rendszeresen pénzért beszélgetnek az ATV-ben Horváth Csabával

Havonta több mint félmilliót fizet az önkormányzat, a megállapodás az Egyenes Beszédre is kiterjed. Pénzért szerepelnek a Klubrádióban és Fiala Jánosnál is.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Baranyi Krisztina Fürjesnek: „Ön szerint mi a sajtó definíciója? Hogy fér ezzel össze, hogy kecskéket dugnak vagy engem?”

Múlt pénteken Baranyi leckét adott mindenkinek abból, hogy hogyan kell bánni a propagandistákkal.Fürjes Balázs azonnal rá is szállt, hogy kioktassa szólás- és sajtószabadság ügyében. Ma este az ATV-n, élőben különböztek össze.

Boros Juli
POLITIKA

Baranyi Krisztinát meglepte, hogy Fürjes Balázs megvédte a „szennymédiát”

„A határ ugyanis nem a különböző világnézetű orgánumok, hanem a sajtó és az agitprop-eszközök között van.”

Szurovecz Illés
POLITIKA