Lesz miből ferrariznia Balásy Gyulának.
Jákob Zoltán nem szerepel a listán
A K-Monitor kiperelte a Visit Hungary országimázscég 2018 és 2022 közötti szerződéseit, Balásy Gyula cégei 85 milliárd forintnyi megbízást kaptak.
Az atomerőmű-bővítés munkái alig haladnak, mégis milliárdokat fizet ki a cég különböző szerződéseken keresztül.
Leelőzte a Szijjártót jachtoztató Szíjj Lászlót.
De Alex Soros még mindig kevesebbszer szerepelt kormánypropaganda-kampányban, mint az apja.
A nemzeti konzultáció főgonoszának szerepében ezúttal: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Soros György fia, Alex Soros.
Mindezt három hónap alatt.
Harmincnégyezer pirotechnikai effekt, fényjáték, épületfestés, tűz alkotta úszó virágszőnyeg, lézershow és több száz drón kápráztatja a szemeket augusztus 20-án.
Az augusztus 20-i rendezvényeket is ők szervezik 11,5 milliárdért.
Jól működik a rezsivédelem: a lista legnagyobb szereplője az MVM-csoport 4,6 milliárddal.
Az eddigiek nem nagyon segítettek, talán majd most.
A kormányzati kampányok egyedüli beszállítóját bízták meg a szeptemberi konferenciájuk szervezésével.
Erdőszéli sírokról szóló fenyegető képpel illusztrálja legutóbbi hirdetését a magyar kormány. Csak azt nem árulják el, hogy kik kerültek ezekbe a sírokba az orosz megszállás során Északkelet-Ukrajnában, és miért. Ez pedig nem is véletlen.
Ezúttal ukrajnai sírok szerepelnek rajta.