bernie sanders

CNN: 1974-ben azt mondta…, Sanders: Azt is megnézték, hogy mit írtam a harmadikos dolgozatomban?

45 évvel ezelőtti nyilatkozatával szembesítették a veterán szenátort, de még a műsorvezető is nehezen vette komolyan a helyzetet.

plankog
media

Másfél nap után is csak részeredmények vannak Iowában, azok szerint Joe Biden leszerepelt

A volt alelnöknek igazán jól jött, hogy az eredmények helyett egy napig az eredmények hiánya volt a téma. Pedig meglepő eredmény született, a jelen állás szerint a legfiatalabb jelölt, Pete Buttigieg nyerhette az első versenyt.

Király András
külföld

Hillary Clinton szerint senki sem szereti Bernie Sanderst

A 2016-ban Trumppal szemben vesztő Clinton kevéssel a demokraták első jelölőgyűlése előtt szólalt meg.

Horváth Bence
külföld

Izzik az amerikai baloldal: Warren szerint Sanders azt mondta, egy nő nem tudja legyőzni Trumpot

Eddig tartott a béke a progresszív veteránok között. Sanders hazugsággal vádolja Warren stábját.

plankog
külföld

Trumpnál csak Gerald Ford futott neki népszerűtlenebbül egy választásnak

Ki is kapott végül Jimmy Cartertől. Túl sokat azért nem kell ebbe belelátni, de azzal együtt, hogy egyre nő az impeachment támogatása is, már aggasztó is lehet ez Trumpnak.

Király András
külföld

A 40 év alatti amerikaiak körében már ugyanolyan népszerű a szocializmus, mint a kapitalizmus

Mondjuk ha valakiknek, hát nekik az ég világon semmilyen tapasztalatuk nincs arról, milyen is a szocializmus működés közben.

Király András
külföld

Szívproblémákkal kórházba került Bernie Sanders

A 78 éves demokrata párti, amerikai elnökjelölt egy kampányrendezvény előtt lett rosszul, és miután mellkasi fájdalmakra panaszkodott, kórházba vitték. Az orvosok a koszorúér elzáródását állapították meg, és megoperálták.

Herczeg Márk
külföld

Bernie Sanders Cardi B-vel beszélgetett a klímaváltozásról, a diákok adósságáról és a minimálbér emeléséről

A 26 éves, sztirptíztáncosnőből lett rapper interjúval támogatta meg a Demokrata Párt 77 éves, szocialista elnökjelölt-jelöltjét.

Herczeg Márk
külföld

Bernie Sanders hivatalosan is bejelenti, hogy indul az elnökségért

A szocialista szenátor 2016-ban nagy meglepetést okozott eredményével, jövőre viszont már az esélyesebb elnökjelöltek között emlegetik.

Horváth Bence
külföld

Bernie Sanders szinte biztosan indul a 2020-as elnökválasztáson

A Politico forrásai szerint már leforgatták a kisfilmet, amin később bejelenti indulását.

Rényi Pál Dániel
külföld

Éveken át ingyenesen hozzá lehetett jutni, majd decemberben évi százmillió forintra ment fel egy gyógyszer ára az Egyesült Államokban

Bernie Sanders kérdezett rá a gyártónál, hogy ez hogyan történhetett, de az egekbe kilövő gyógyszerárak a republikánusok és Trump számára is kiemelt téma lehet idén.

Horváth Bence
külföld

Úgy tűnik, Bernie Sanders indulna a 2020-as amerikai elnökválasztáson

78 éves lesz akkorra.

Sarkadi Zsolt
külföld

A hawaii Tulsi Gabbard is indul a 2020-as elnökjelöltségért

A 2016-os választásokon Gabbard Sanderst támogatta.

Czinkóczi Sándor
külföld

Sacha Baron Cohen több amerikai képviselőt rávett, hogy az óvodások felfegyverzését népszerűsítse

Ali G és Borat után itt az új átverős sorozat, ahol a célpontok főleg politikusok. És felbukkan egy magyar bevándorló is, aki fegyvert akar venni.

Urfi Péter
tévé

28 éves szocialista jelölt ütötte ki a Demokrata Pártot tíz ciklus óta képviselő politikust New Yorkban

Alexandria Ocasio-Cortez győzelmével bombameglepetést hozott az előválasztás.

Horváth Bence
külföld