bicskei gyermekotthon

„A magyar állam a legnagyobb szörny”

Körülbelül 50 ezren mentek ki az influenszerek tüntetésére a Hősök terére, ahol többek között Pottyondi Edina is felszólalt.

Benics Márk
belföld

Az ártatlanság vélelme alapján terjesztette fel díjra a bicskei pedofil igazgatót a KDNP-s főpolgármester-helyettes

Tudniuk kellett volna, hogy súlyos gyanúk merültek fel az intézményvezetővel szemben, mégis kitüntették.

Botos Tamás
POLITIKA

Gulyás Gergely előbb azt mondta, hogy Varga Judit már bocsánatot kért a bicskei áldozatoktól, amikor viszont szembesítettük azzal, hogy ez nem igaz, utána sem kért bocsánatot

Gulyás szerint azért nem volt téma K. Endre kegyelmi ügye a kormányülésen, mert „magától értetődő ezeknek az elutasítása”. Ehhez képest éppen abból van botrány, hogy kegyelmet kapott az igazgató-helyettes.

Kaufmann Balázs, Herczeg Márk
POLITIKA

„Próbálja meg elképzelni, jó?”

Balog kínos interjúban magyarázta 2016-ban, hogy mit tesznek annak érdekében, hogy a bicskei tanúkat ne befolyásolják az igazgató elleni vizsgálat alatt.

Botos Tamás
POLITIKA

Eltűnt K. Endre Facebook-oldala

Utolsó posztjában elítélte a „bosszúszomjas, istentelen gyűlölködőket”.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

K. Endre: A bosszúszomjas, istentelen gyűlölködőknek már a két tisztességes hölgy nem indokolt lemondása sem elég

A bicskei gyerekotthon elítélt igazgatóhelyettese sajnálja, hogy a kegyelmi döntés miatt Nováknak és Vargának is le kellett mondania az inkvizíciós és igaztalan médiahisztéria hatására.

Herczeg Márk
POLITIKA

Egy súlyos szál továbbra is összeköti Novák Katalin 16 fős tanácsadó testületének tagjait

Sikerült megtalálnunk, hogy mi a közös a lemondott, a le nem mondott, a megszólaló és a lapulva hallgató tanácsadók között.

Mészáros Juli
belföld

„Hadd hallják az aberráltak is, hogy szebb jövőt” – az áldozatokra hivatkozva tartott politikai performanszt a Mi Hazánk, újra felbolygatta Bicskét a pedofilbotrány

A pedofil igazgató helyben sokáig prominens polgár volt erős politikai kapcsolatokkal, de ma már nem tüntetnek érte „János bácsi ártatlan” táblákkal. Bicskén nyugalmat szeretnének, de a kegyelmi ügy feltépte a sebeket, és már a szélsőjobb is vonulgat a településen, kasztrálást követelve.

Kolozsi Ádám, Bankó Gábor
belföld

KDNP-s előterjesztésre kapott fővárosi kitüntetést a bicskei pedofil igazgató, pedig tudniuk kellett, hogy zaklatás miatt bepanaszolták

Karácsony Gergely azonnali vizsgálatot indított, hogy miért kaphatott a később nyolc évre ítélt V. János Bárczy-díjat.

Kolozsi Ádám
belföld

Az ombudsman évekkel korábbi aggályai ellenére tüntették ki Balogék a pedofil bicskei igazgatót

Van némi ellentmondás a történtek és Balog Zoltán beszámolója között.

Diószegi-Horváth Nóra
belföld

Elegük van: az áldozatokért és a gyerekekért tüntet pénteken Pottyondy Edina, Azahriah és még hét youtuber

„Ami történt, az túlmutat a volt köztársasági elnök és a volt igazságügyi miniszter személyén és felelősségén. A legkiszolgáltatottabb, tragikus sorsú gyermekeket hagyta cserben az állam, amikor egy bántalmazó intézményigazgatóra bízta őket” - írják.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

K. Endre a Blikknek: Ártatlan vagyok, egy meghurcolás áldozata

Első és másodfokon is 3 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélték, a büntetést pedig a Kúria is helybenhagyta.

Diószegi-Horváth Nóra
belföld

Balog Zoltán levelet írt a lelkipásztoroknak K. Endre ügyében: A kérvényt nem én nyújtottam be, és nem én terjesztettem fel

A „személyes támadás legalantasabb részeire” nem is vesztegetett szót levelében.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Eltűnt a Gyermekvédelmi Főigazgatóság oldaláról az ifj. Orbán Győző és a bicskei gyerekotthon kapcsolatát érintő cikk

A cikk azután tűnt el, hogy a Media1 arról kérdezte Havasi Bertalant, hogy szerepelhetett-e az Orbán testvéréhez köthető sportegyesület neve a gyerekotthonnal kapcsolatos valamilyen dokumentumban.

Herczeg Márk
POLITIKA

Védői titok, hogy mennyiért vállalta el Zamecsnik Péter sztárügyvéd K. Endre ügyét másodfokon

A volt igazgatóhelyettes munkanélküli volt, amikor megbízta Zamecsniket.

Haszán Zoltán, Kaufmann Balázs
belföld