brókercég

Sorban állnak az emberek a Quaestor előtt

De már hiába.

Herczeg Márk
gazdaság

Bevittek kilenc Buda-Cash alkalmazottat

Orbán pénteken hiányolta a letartóztatásokat, most itt vannak.

kasnyikm
bűnügy

A Fidesz és az MSZP nem tudja eldönteni, hogy "szocialista" vagy "fideszes" brókerbotrányról van-e szó

A Buda-Cash / DRB ügyében dugták össze fejüket a pártok nagy koponyái. Nagyon szomorú bizottsági meghallgatáson jártunk.

kasnyikm
gazdaság

300 milliót sikkaszthattak a Hungária Értékpapír vezetői

kasnyikm
bűnügy

Az MNB már javában ellenőrzi a többi brókercéget

Tegnap óta helyszíni vizsgálatokat tartanak a többi befektetési szolgáltatónál is, miután kiderült, hogy a piac egyik legnagyobb szereplője, a Buda-Cash szinte minden nyilvántartásban hazudott.

kasnyikm
gazdaság

Kihallgatták a Buda-Cash vezetőit

Az egyik cégvezető ügyvédje szerint a védence a rendőrség hétfő esti razziája előtt meghallgatást kért az MNB vezetőitől, amin feltárta a cégcsoport 100 milliárd forinttal „köszönő viszonyban” álló hiányát.

Herczeg Márk
bűnügy

Magát jelenthette fel a Buda-Cash

70-30 arányban tüntették el a bankok és a brókercég ügyfeleinek vagyonát a Napi.hu értesülései szerint.

kasnyikm
bűnügy

Csak aprópénzre büntették pár éve az akkor már elvileg javában csaló Buda-Cash-t

Lehet-e bízni bárkiben, miután az agyonellenőrzött, tekintélyes brókercégről is kiderült, hogy valószínűleg csúnyán csaltak? Elmondjuk az utólag biztos, tuti tippet.

kasnyikm
gazdaság

Siklós arra kéri a polgárait, hogy ne fizessék be az adót

Herczeg Márk
gazdaság

100 milliárddal nem tud elszámolni a Buda-Cash

Évtizedes csalást gyanít a Magyar Nemzeti Bank a brókercégnél. Szinte minden minden adatszolgáltatásban hazudtak. Lehet húszezer károsult a Buda-Cashnél, és százezer károsult a DRB-bankcsoportnál. Ekkora lehúzás már nagyon rég nem volt Magyarországon.

kasnyikm
gazdaság

Beszántják az egyik legnagyobb brókercéget?

Visszavonták a Buda-Cash engedélyét, az MNB bűncselekményeket gyanít, rendőrök szállták meg a tekintélyes brókercég irodáját. Az ügyfelek a vizsgálat végéig nem férhetnek hozzá a pénzükhöz.

kasnyikm
bűnügy