Ugyanis Szijjártó Péter bármikor dönthet úgy, hogy nyilvánosságra hozza a szerződéseket.
Az, hogy most nehezebb időszak jön, a kormány szerint nem a beruházás ellen, hanem mellette szóló érv.
Az ellenzéki párt szerint az 590 milliárdos beruházás költségeiből kellene finanszírozni a járvány megfékezését, nem pedig az önkormányzatoktól elvonni 34 milliárdot.
Magyarország történetének legnagyobb volumenű vasúti fejlesztése 590 milliárd forintba kerül majd.
Emellett 5000 milliárdot szán közlekedésfejlesztésre 2024-ig a kormány.
A kínai Cosco Shippingez tartozó Ocean Rail Logistics S.A. 15 százalékot meghaladó részesedést vásárolt az osztrák Rail Cargo Group magyarországi tagvállalatában.
A külgazdasági és külügyminiszter fogadta a kínai kollégáját.
Jut is, marad is.
Megkötötték a szerződést a vasútról, amit a magyar állam kínai hitelből épít a kínaiaknak.
A magyar állam 15 százaléknyi saját forrást tesz hozzá.
Szerinte ez a frusztrációból jön.
Ne essünk adósságcsapdába! - figyelmeztetnek a Szabadság térről.
Ehhez képest napokig titkolták, hogy a miniszterelnök barátja a győztes.
Természetesen Mészáros Lőrinc is gazdagszik belőle, úgyhogy érthető, hogy ezt mondja.
750 000 000 000 forint.