Többek között a Huawei, valamint Mészáros Lőrinc felcsúti gitárhős, az ő gyerekei és a veje érdekeltségei lettek az alvállalkozói Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztést megkapó CRE Konzorciumnak, írja az Átlátszó.
Ennek a korzorciumnak tagjai
Az RM International Zrt. ügyvezetője nem más, mint Mészáros Beatrix, tagjai pedig Mészáros Lőrinc érdekeltségei, a Mészáros és Mészáros Kft. és az R-Kord Kft.
Az Átlátszó az uniós közbeszerzési értesítő alapján arról ír, hogy az alvállalkozók között a Huawei mellett a Mészáros család cégei is feltűnnek:
A beruházás keretösszege csaknem 590 milliárd forint, ebből várhatóan Mészáros cégei 295 milliárdot remélnek a tulajdonuk arányában. A beruházás 85 százalékát egyébként kínai hitelből fizetjük.
Amikor az RTL Híradója a erről kérdezte Kovács Zoltán nemzetközi kormányszóvivőt, ő azt mondta: „magyar vállalkozások és magyar emberek jutottak lehetőséghez. Nem bevételt kaptak, hanem munkát nyertek el, amelyért majd keményen meg kell dolgozni”.
Ezek alapján idén sem lesz rossz éve a Mészáros családnak. A beszámolók alapján nemrég számoltuk ki, hogy Mészáros Lőrinc és családja többet vitt haza a cégeikből, mint az állam bármelyik mamutjából.
Ha azt hitted, a volt felcsúti polgármester mindig csak az üzletre gondol, és nem is élvezi az ÉLETET, nagyot tévedsz. „Eladó a menyasszony!” – jelentette be a pokolba tartó dollármilliárdos.
Ehhez képest napokig titkolták, hogy a miniszterelnök barátja a győztes.
Megkötötték a szerződést a vasútról, amit a magyar állam kínai hitelből épít a kínaiaknak.
A magyar állam 15 százaléknyi saját forrást tesz hozzá.
Nem úgy tűnik, hogy aggódnának amiatt, hogy elapadnak a források, simán hozzányúltak a tartalékokhoz is, ha nem volt elég az extraprofit.