Csak fehér, keresztény heterókat várnak, a többieket rendőrökkel távolíttatnák el.
Teló kikapcs, segges Észak-Koreában, vétó Brüsszelben, kérdések a Pride körül, Magyar előnye a 444 napindító hírlevelében.
A rendőrség ismételten olyan közleményt adott ki, amely eltántoríthatja a résztvevőket a meneteléstől.
Abban a helyzetben, amikor már abból is ügy lesz, hogy hova lehet és hova nem lehet szivárványos zászlókat tenni, különösen érzékeny kérdés, hogy mikor és hol találkozunk pinkwashinggal.
A főpolgármester szerint a Fidesz fatális politikai hibát követett el azzal, hogy a csillagos égig emelte a Pride jelentőségét. Tuzson Bence fenyegetésére pedig úgy reagált: gonosz butaság, és reméli, senkinek se veszi el a kedvét.
Már le is foglaltak egy útvonalat Hősök terétől a Tabánig.
Olyan a fővárosi Fidesz, mint a lepke, akit megvadít egy villanykörte fénye.
Az Európai Bizottság elnöke szerint nem szabad megfélemlíteni a szervezőket és a résztvevőket. Orbán szerint „bűnüldözési ügy” a Pride kérdése.
A Kiskörúton át vonul a menet a Műegyetem elé.
Az igazságügyi miniszter szerint aki részt vesz a felvonuláson, az szabálysértést követ el.
Újra összeül a Fővárosi Közgyűlés. Folyamatosan frissülő közvetítésünk a helyszínről.
Szerdán lesz fővárosi közgyűlés, jönnek az izgalmak.
Szerinte vicces, hogy az igazságügyi miniszter, aki nincs tisztában a hatályos jogszabályokkal, börtönnel fenyegeti.
Tiltott rendezvényt szervezni, oda embereket toborozni egy év börtönnel jár, azon részt venni szabálysértés –mondja Tuzson a Pride-ról.
A főpolgármester azt is bejelentette, hogy a Budapesti Büszkeség menet a Városháza Parktól fog indulni, de pontos útvonalat még nem tettek közzé.