Az Egyesült Államok viszont nincs az aláírók között.
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint ami úgy hápog, mint egy kacsa, az egy kacsa, és ugyanez igaz a Pride-ra is.
Vagyis a rendőrségnek adtak igazat.
Karácsony Gergely szerint a rendezvényhez nem kell semmilyen hatósági engedély, és szerinte a tiltó határozatnak sincs relevanciája.
Liberálisok, szocialisták és zöldek.
Ami angolul Budapest Pride.
Orbán szerint nem lesz Pride Budapesten, Karácsony szerint lesz.
Két nappal azután, hogy a Kúria megsemmisítette az első tiltó határozatot.
Így új eljárást kell lefolytatni.
„A gyerekeket nem a szivárványtól kell megóvni, hanem azoktól, akik ellopták a jövőjüket”, mondta az egyik fellépő, Molnár Tamás.
Ich Bin Normal.
Kikerült a szivárványos zászló a Városházára, „mert ott a helye”.
Szerintük nem maradhat szó nélkül, hogy Magyarországon aláássák és megsemmisítik az emberi jogok és a demokrácia alapvető védelmét.
Főosztályvezetői hibának tartja a miniszter, hogy a Fidesz-kormányzás alatt ki lehetett nevezni a Budapesti Javítóintézet élére az igazgatót, akit most súlyos bűncselekmények gyanújával tartóztattak le. Hogy lesz-e most is politikai következmény, mint a kegyelmi ügy után? Erről is kérdeztünk a kormányinfón.
Zavar (pontosabban valószínűleg műbalhé) van a kormánypropagandában, a lényeg a jelek szerint az, hogy a nem heteroszexuálisok kárára lehessen kommunikálni.