Demokratikus Koalíció

Gyurcsányék megvonnák a határon túliak szavazati jogát

De a kettős állampolgárságot meghagynák.

Bede Márton
politika

Magyar Nemzet: Botka lemondása után már tárgyal az MSZP és a DK

A lap úgy tudja, hogy legalább a koordinált jelöltállításról meg akarnak egyezni.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Gyurcsány: "Nyitva az út a Fidesz veresége felé, a kormányzó párt 2014-ben 45 százalékot kapott, 2018-ban harmincvalamennyit fog"

A DK elnöke Botka visszalépés után is optimista.

Botos Tamás
politika

Az MSZP annak ellenére is közös listát akar, hogy a DK kiszállt

Megint kezdődik.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Külön listát indít a DK

Gyurcsányék szerint elfogyott az idő, ezért nem egyezkednek tovább az MSZP-vel. Ugyanakkor a koordinált indulásról még hajlandóak tárgyalni.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Gyurcsány: A DK lesz a meglepetés, megtöbbszörözzük mandátumaink számát

Feri elvetette a közös listát, majd ígért egy nagyot Tatabányán.

Botos Tamás
POLITIKA

Gyurcsány szerint amit az MSZP csinál, az "út az öngyilkosság felé"

A DK elnöke szerint a nagy ellenzéki megállapodás legutolsó határideje a "választás előtti utolsó éjszaka."

Botos Tamás
POLITIKA

Bírósági ítélet ellenére sem hajlandó elárulni a felcsúti akadémia, mire költi a támogatásként kapott több milliárdnyi közpénzt

A Demokratikus Koalíció harmadszor is pert nyert az Orbán szomszédjában focizó klub ellen.

Kulcsár Rebeka
belföld

A DK az ellenzék által összehívott rendkívüli parlamenti ülést is bojkottálja

Pedig az összehívást még támogatták. A téma a CEU volna, de a DK-nak fontosabb, hogy egy megváltoztathatatlan dolog ellen tiltakozzon.

Király András
POLITIKA

Molnár Csaba lett a DK kampányfőnöke

Ráfordulnak az ellenzéki együttműködésre.

Czinkóczi Sándor
politika

Fontos kétharmados szavazás lesz ma a Parlamentben, egy DK-s képviselő vesegörcs miatt hiányzik

Javultak a plakáttörvény elfogadásnak esélyei.

erdelyip
POLITIKA

Az ellenzéki pártok azt ígérik, nem bénázzák el a plakáttörvény megfúrását

Ha nem hozzák össze a kétharmadot a Fidesznek, akkor a kormánypárt sem szólhat bele, mikor kampányolhatnak.

Czinkóczi Sándor
politika

Gyurcsány üzent Botkának: Nem kell félni a koalíciótól

A DK elnöke a jövő héten tárgyalna a választási együttműködésről az MSZP miniszterelnök-jelöltjével.

Botos Tamás
POLITIKA

Gyurcsány azt állítja, látta az iratokat, amikkel az oroszok Orbánt zsarolják, és meg is akarja azokat szerezni

A volt miniszterelnök 72 órás ultimátumot adott Orbánnak, hogy beperelje. A Fidesz elnöke ezen csak röhögött.

Herczeg Márk
politika

A Kúriához megy Felcsút, hogy ne kelljen kiadnia, kiktől kapták és mire költötték a TAO-pénzeket

Szerintük az nem közpénz, és amúgy sincs semmi látnivaló.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA