domokos lászló

Navracsics a korábbi ÁSZ-elnökkel világíttatja át Budapest költségvetését

Domokos László tevékenysége már korábban is jól jött a kormánypártoknak, hisz az ő idejében büntették halomra az ellenzéki pártokat.

Kaufmann Balázs
főváros

Havi félmilliót kap a volt ÁSZ-elnök Szarvas önkormányzatától, nem tudni, hogy miért

„Együttműködésünk hasznai csak hosszabb távon ismerhetők meg és mutathatók ki.”

Botos Tamás
POLITIKA

Média1: Tömeges elbocsátások és felmondások a Napi.hu-nál

A 15 fős eddigi stábból hét munkatárs maradt és továbbiak távozására lehet számítani.

Kaufmann Balázs
Média

20 év után menesztik Domokos Lászlót, a Napi.hu főszerkesztőjét

A Media1 szerint néhányan fel akarnak mondani, mivel attól tartanak, hogy az Indexnél tapasztalt jelenségekhez hasonlóak ismétlődhetnek meg a Napi.hu-nál is.

Tárkányi Flóra
belföld

Az Állami Számvevőszék elnöke szerint a korrupció emlegetése a nyomásgyakorlás és a befolyásszerzés eszköze

Egészen bámulatos interjút adott a kormányközeli hírcentrumnak Domokos László.

Boros Juli
POLITIKA

Domokos László lesz a legjobban fizetett állami vezető

Megelőzi Matolcsy Györgyöt.

Czinkóczi Sándor
érdekes adat

Leplezetlenül építi ki Orbán a 2022-es választás eredményére fittyet hányó hatalmi hálózatát

Legfőbb Ügyészség, Médiahatóság, Számvevőszék, Kúria, Alkotmánybíróság, Országos Bírói Hivatal: a Fidesz bebiztosította, hogy a következő parlamenti ciklusban is az ő emberei legyenek ott a hatalmi kulcspozíciókban.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Bánki Erik elképzelhetőnek tartja a nulla százalékos jövedelemadót

De csak a kis jövedelműeknek.

Botos Tamás
POLITIKA

A kormánytól és a pártpolitikától független ÁSZ szerint az ÁSZ független a kormánytól és a pártpolitikától

Az Állami Szávevőszék szerint a DK alelnöke „kettős beszédet alkalmazva” „pártpolitikai elfogultsággal vádolja meg a független Számvevőszéket”. Hallatlan.

Herczeg Márk
állam

Az ÁSZ elnöke határozottan visszautasítja, hogy politikai megrendeléseket teljesítene

Az egykori fideszes képviselő ugyanakkor elárulta, mire „hívta fel a figyelmét” a kormány.

Urfi Péter
Egészségügy

A havi bér egy részét megtakarítási számlára utaltatná a számvevőszék elnöke

Ilyen a gondoskodó állam.

Rényi Pál Dániel
PÉNZ

Kövér Lászlótól kéri az ÁSZ, hogy büntesse meg a képviselőket, akik a székházuknál tüntettek

Úristen, melyik évtizedbe csöppentünk?

Király András
politika

Az ÁSZ felszólította az MSZP-t, hogy ne használja őket kampánycélra

Mondjuk az Állami Számvevőszéknek nem is attól kell tartania, hogy ez a párt él vissza a szervezettel. :-D

Herczeg Márk
POLITIKA

Domokos László: A túlórakeret emelése a gazdaságfehérítés újabb, fontos eszköze

Az Állami Számvevőszék elnöke szerint az állam nagyon megdrágította a beruházásokat, ő mégis az aktív államban hisz.

Herczeg Márk
gazdaság

Ritkán fogalmazzák meg úgy száz ember kirúgását, ahogy az Állami Számvevőszék tette

Azt írják, „az állami szervek között az ÁSZ elsőként ajánlott fel tapasztalt, jó munkakultúrájú gazdasági szakembereket (munkavállalókat) a munkaerőpiacon jelentkező hiány csökkentése érdekében, az üzleti szféra számára”.

Herczeg Márk
POLITIKA