éghajlatváltozás

Nem hagyhatjuk a klímaválságot a még meg sem született gyerekekre, és ezt már az Alkotmánybíróság is kimondta

A klímatörvény most már hivatalosan is csak egy darab fecni díszcsomagolásban, a kormány mégis úgy csinál, mintha nem lenne holnap (és már megint nekik lesz igazuk).

Kolozsi Ádám
belföld

Súlyos aszálytól tartanak egész Európában

Ez a május volt a világ második legmelegebbje.

Mészáros Juli
klímaváltozás

Egy hatalmas homokvihar miatt több mint ezren kerültek kórházba Irakban

Légúti panaszok miatt.

Benics Márk
külföld

A lábuknál csobog a klímaváltozás – a Kókusz-szigetek lakosságának kitelepítését javasolja Ausztrália

A szigetcsoport mindössze öt méterrel van a tengerszint felett, az előrejelzés szerint 2030-ban 18 centivel lesz magasabban a vízszint, mint 1992-ben volt.

Haász János
külföld

A folyókban, tavakban és más édesvízi forrásokban élő állatoknak közel negyedét fenyegeti kihalás egy új kutatás szerint

„Az Amazonashoz hasonló folyók hatalmasnak tűnhetnek, ugyanakkor az édesvízi környezet nagyon törékeny” - mondta Patricia Charvet, a tanulmány társszerzője, a brazíliai Ceará Szövetségi Egyetem biológusa.

Jelinek Anna
természet

Most már szinte biztos, hogy 2024 volt a legmelegebb év, amit a Föld történetében feljegyeztek

A felmelegedés mértéke várhatóan átlagosan 1,6 Celsius-fok lesz idén, tavaly még csak 1,48 Celsius-fok volt.

Fődi Kitti
környezetvédelem

„Süllyedő hajón ülünk, mindenkire szükség van a klímaváltozás elleni harcban”

Azerbajdzsánban volt idén a klímacsúcs, már a helyszín is megosztó volt, pláne a tárgyalásokon hozott döntések. Mire elég a fejlődő országoknak megszavazott támogatás? És van értelme ezeknek a konferenciáknak?

Benics Márk, Kristóf Balázs
video

2050-re összeomolhat az Atlanti-óceán áramlási rendszere

Ez komoly katasztrófákat idézhet elő, hatására a világ egyes részei felismerhetetlenné válnak.

Windisch Judit
klímakatasztrófa

Itthon is bármikor bekövetkezhet a Párizsban tapasztalt hirtelen vízromlás

Köszönhetően a klímaváltozásnak és az ezzel járó időjárás-jelenségeknek.

Mészáros Juli
klímaváltozás

III. Károly a klímacsúcson: Rettenetesen messze vagyunk a helyes iránytól

A brit uralkodó arról is beszélt, hogy a csúcstalálkozón hozott döntéseken múlik „a világ jövője”.

Benics Márk
külföld

Tudatosan próbálta aláásni a klímatudomány eredményeit az ExxonMobil

A vállalat éveken keresztül próbálta megkérdőjelezni azokat a tudományos eredményeket, amik árthattak az olaj- és gázüzletágnak, miközben a nyilvános fórumokon a nemzetközi összefogásról beszélt. Minderről a Wall Street Journal szerzett belső dokumentumokat.

Jelinek Anna
klímaváltozás

A melegedő sztratoszféra miatt aggasztóak az egyre súlyosabb, megfékezhetetlen erdőtüzek

A mediterrán ökoszisztémát „úgy tervezték, hogy égjen”, nem az a gond, hogy néha vannak erdőtüzek, hanem hogy egyre többször vannak, emiatt pedig belekevertük magunkat egy ördögi körbe.

Mészáros Juli
klímaváltozás

Már két tűzoltó is meghalt a kanadai erdőtűzben

Az idei szezonban eddig több mint 10 millió hektárnyi terület égett le az országban.

Benics Márk
külföld

Idén visszatér az El Niño jelenség, minden eddiginél drasztikusabb lehet a hatása

Nemcsak arra kell felkészülnünk lelkileg, hogy mocskosul meleg lesz, de arra is, hogy mennyire messzemenő következményei lesznek az egészségügyre, az élelmezésbiztonságra, a vízgazdálkodásra és a környezetünkre nézve, és mennyi pénzbe kerül majd ez.

Mészáros Juli
klímaváltozás

Összeomolhatnak az antarktiszi óceáni áramlatok

A Föld hőháztartásában és az éghajlati folyamatok alakításában kulcsszerepet betöltő tengeráramlatok 2050-re 40 százalékkal lassulhatnak.

Benics Márk
természet