Az elnök fiának temetéséről szóló papírok között találták a titkosított jelentéseket.
A fegyverszállítás célpontja Jemen, néhány hónapon belül ez már a harmadik ilyen „halászhajó” volt az Ománi-öbölben.
Az áradásoknak már 12 halálos áldozata van és ezrek maradtak áram nélkül. A meteorológusok szerint ez az elmúlt évek legkomolyabb vihara.
A rendőrség szerint „szándékosan”.
Az amerikai igazságügyi minisztérium és az FBI is vizsgálja az ügyet.
Eddig csak a cég által engedélyezett alkatrészeket és szervizeket lehetett használni.
Ana Montes az amerikai hírszerzés elemzőjeként két évtizeden át kémkedett Kubának. Neki köszönhetően a kubaiak szinte mindent tudtak, amit az amerikai kémek a szigetországban tettek.
Többek között 50 gyalogsági harci járművet és több száz másmilyen katonai járművet is.
Biztonsági szakértők szerint ez a letartóztatás sem a kartell működését, sem az Egyesült Államokba beáramló kábítószer mennyiségét nem fogja jelentősen befolyásolni.
Csak meghívásos alapon lehet ide bekerülni.
Még nem tudják, honnan szerezte a fegyvert a kisiskolás.
Annak ellenére, hogy tucatnyi vonakodó képviselőt már meg tudott győzni arról, hogy támogassák őt.
A Cold River névű csoportról van szó, amely 2016-ban jelent meg a nyugati titkosszolgálatok radarján.
Mostantól Turkey helyett Türkiye.
Égő ruhákkal, ordítva menekültek el a helyszínről.