A cégvezetés szerint a piaci környezet romlása miatt, a dolgozók szerint azért, hogy külföldi vendégmunkásokkal pótolják őket.
Azért még mindig jobb Nyugaton hanyatlani.
Ádám Zoltán kirúgták a Corvinusról, miután etikai vizsgálatot kezdeményezett egy kivételezés miatt. Diákjai most mellette tüntettek az egyetem előtt.
Kirívó eset, a Vatikán felszólítására nem mondott fel, ezért el kellett bocsájtani.
A Budapesti Corvinus Egyetemen napok óta gyűlnek össze dolgozók és hallgatók különböző fórumokon annak érdekében, hogy a vizsgabotrány után kirúgott Ádám Zoltánt vegye vissza az egyetem. A szakszervet a hallgatók erejében bízik, a megbízott rektor szerint viszont jogos és arányos volt a docens menesztése.
Marosi Beatrix meghallgatásával folytatódott az öt kirúgott kölcseys tanár pere. A bíró alaposan megizzasztotta a tankerület vezetőjét, aki nem tudta megmondani, mi a polgári engedetlenség célja, ahogy azt sem, hogy mi alapján választotta ki, hogy kiket rúg ki.
Az egyetem saját vizsgálata szerint nem azzal a hallgatóval kivételeztek, akinek az érdekében közbenjárt az anyja, épp ellenkezőleg.
Az egyetemen több etikai vizsgálat is zajlott a vizsga miatt. Végül a visszásságokra figyelmeztető oktatón csattant az ostor, aki szerint mondvacsinált okokkal rúgták ki, mert szerettek volna tőle megszabadulni.
A lap szerint nagy átalakítások vannak az állami cégnél.
A cégvezér március elején jelentette be, hogy további dolgozókat bocsát el.
A nagyjából ezer fős szolgálatnál legalább 53 embert érint a fiatalítási hullám.
A NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft a válsághelyzetre hivatkozik.
Mark Zuckerberg átstrukturál.
Mark Zuckerberg a tavalyi gazdasági visszaeséssel indokolta a leépítést.
A járvány alatt túl gyorsan bővült a cég.