emberi jogok

A We Shall Overcome közkincs

Nem élvez szerzői jogvédelmet az 1940-as évek emberi jogi mozgalmainak himnuszává vált dal eredeti változata.

Herczeg Márk
zene

Európa legvallásosabb államában is legalizálták a melegházasságot

"Olyan társadalomban élünk, ahol már mind azt mondhatjuk, hogy egyenlők vagyunk" - ünnepelte a hatalmas többséggel, minden párt támogatásával elfogadott törvényt a 94 százalékban istenhívő ország miniszterelnöke.

Király András
külföld

Görögország megvétózott egy közös EU-nyilatkozatot, ami az emberi jogok terén kritizálta volna Kínát

Szerintük szükségtelen ilyen nyilatkozatokat tenni. Egy kínai vállalat egyébként épp tavaly vette meg a legnagyobb görög kikötő többségi tulajdonrészét.

Sarkadi Zsolt
külföld

Kadirov együttműködne a csecsenföldi melegek üldözésének kivizsgálásában, bár szerinte „az effajta jelenség nem jellemző a csecsen népre”

Putyin támogatásáról biztosította az orosz emberi jogi ombudsman kérését, hogy alakuljon tárcaközi munkacsoport „a jól ismert értesülések vagy pletykák” kivizsgálására.

Herczeg Márk
külföld

A civil szervezeteket támadó törvény ellen hangolja Kövér Lászlóékat az Európa Tanács biztosa

Kéri a képviselőket, hogy ne szavazzák meg.

Magyari Péter
POLITIKA

Oroszország és Fehéroroszország mutatja az utat: hagyjuk már ezt a szépelgő emberi jogi handabandát!

Moszkvában és Minszkben is megmutatták a hétvégén, hogy a kormányellenes tüntetőkkel szemben nem az emberi jogi hablaty a megoldás.

plankog
vélemény

A magyar kormány megakadályozta, hogy elítélje kínai ellenzékiek bebörtönzését az EU

Korábban az egyiptomi rezsim érdekében puhított egy ENSZ-es szövegen a magyar kormány.

Magyari Péter
POLITIKA

Amikor érdekében áll, a Fidesz azért lelkesen tolja az „emberi jogi handabandát”

Orbán komplett ellenzéki politikát épített a jogvédelemre, ma már szépelgő koholmányként beszél az emberi jogokról.

Rényi Pál Dániel
politika

Szijjártó Péter szerint úgy kéne védeni az emberi jogokat, hogy közben nem gyakorolnak nyomást a jogsértőkre

Nem viccelek. Komolyan mondom, nem viccelek.

Király András
politika

Megkínozták a börtönben Putyin egyszemélyes ellenzékét

Ildar Dadint 2015 decemberében ítélték három év börtönre, mert magányos tüntetést mert szervezni Putyin ellen.

Király András
külföld

Tettessétek magatokat heterónak, tanácsolja a brit belügy a hazatoloncolt meleg afgánoknak

Akiket a családjuk, országuk hatóságai és a tálibok is üldözhetnek és megölhetnek, és akik mindenben megfelelnek a menekültekkel szemben állított kritériumoknak, hiszen üldözik őket.

Király András
külföld

Caitlyn Jenner berágott Trumpra

A világ talán legismertebb transz emberét, de mindenképpen a legismertebb, Trumpot támogató transz emberét felháborította, hogy az elnök választási ígéreteivel szemben mégsem védi meg az LGBTQ-közösséget a támadásoktól.

Király András
külföld

Kim Dzsongun kirúgta kémfőnökét

A diktatúra titkosszolgálata állítólag megsérthette az észak-koreai polgárok emberi jogait!

Király András
külföld

Egy életre lecsuknák a törökországi kurd párt elnökasszonyát

Pechjére kurdnak született.

Király András
külföld

Jazidi emberi jogi aktivisták kapták a Szaharov-díjat

Az ISIS 2014-ben rabolta el, és kényszerítette rabszolgasorba őket.

Herczeg Márk
eu