emberiesség elleni bűncselekmény

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt a német bíróság egy szír háborús bűnöst

Anwar Raslan 27 ember meggyilkolását és legalább 4000 ember megkínzását felügyelte egy damaszkuszi börtönben, ami 251-es telep néven volt ismert.

Mészáros Juli
külföld

Tíz év börtönt kapott az ISIS-feleség, aki hagyta a napon szomjan halni a rabszolgaként tartott jazidi kislányt

Jennifer W. a tárgyalás alatt végig tagadta a vádat.

Kiss Imola
bűnügy

Kongói születésű nők emberiesség elleni bűnök miatt perlik Belgiumot, mert kisgyerekként elszakították őket az édesanyjuktól

Azt szeretnék, ha Belgium elismerné a felelősségét azért a szenvedésért, amit több ezer hozzájuk hasonló gyereknek okoztak.

Kiss Imola
jog

Boszniában megtiltották a srebrenicai népirtás tagadását

Valentin Inzko, a nemzetközi közösség boszniai főképviselője távozása előtt végül meglépte azt, amire évek óta kérték.

Kiss Imola
külföld

Kényszermunkával készülhetnek a kínai napelemek

A napelemek egyik legfontosabb alapanyagának, a polikristályos szilícium világtermelésének 45 százalékát az ujgurok lakta Hszincsiang tartományban állítják elő.

Király András
külföld

Emberiesség elleni bűncselekmények miatt jelentették fel Németországban a szaúdi koronaherceget

Mohammed bin Szalmant a Riporterek Határok nélkül jelentette fel a német főügyésznél Dzsamal Hasogdzsi megölése és 34 másik szaúdi újságíró fogva tartása miatt.

Király András
külföld

Vádat emeltek egy 100 éves német férfi ellen, aki a sachsenhauseni koncentrációs tábor egyik őre volt

A német ügyészség szerint a férfi 1942 és 1945 között 3518 ember meggyilkolásához járult hozzá „lényegi és szándékos” módon.

Herczeg Márk
bűnügy

Háborús bűnök miatt kell a hágai bíróság elé állnia, lemondott a koszovói elnök

Hashim Thaci és kilenc társa a vádirat szerint legalább 100 gyilkosságért fellelhetnek.

Botos Tamás
külföld

Emberiesség elleni bűncselekményként értékelik Trump döntését az egészségügyi szakemberek

Felmerülnek ugyan jogos kritikák a WHO-val szemben, de nem egy járvány közepén kéne félmilliárd dollárt elvenni a szervezettől, vélik.

Király András
külföld

Átadják Omar el-Besír volt szudáni elnököt a hágai bíróságnak

Emberiesség elleni és háborús bűncselekményekkel vádolják.

Herczeg Márk
bűnügy

Emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolják Aszad két emberét, akik menekültként érkeztek Németországba

A vád szerint a szíriai titkosszolgálatnak dolgoztak, külön börtönben kínoztattak elfogott tüntetőket.

Herczeg Márk
háború

Emberiesség elleni bűnökért kéne felelnie a Nobel-békedíjas Aun Szan Szú Csinek, vélik az ENSZ tényfeltárói

Jelentésükben elismerik, hogy az ország civil vezetőjének nincs hatalma a hadsereg felett, de törvényhozási többségét kihasználva a rohingyákat diszkrimináló törvényeket módjában állt volna megváltoztatni.

Király András
külföld

Aszad csapatai kórházakat támadtak Idlibben

Rakétavetőkkel lőtték szét a kfar nabuli kórházat, az áramfejlesztőit és az épület előtt álló járműveket.

Király András
külföld

77 év után derült ki, hogy japán fogvatartóik legéppuskázásuk előtt meg is erőszakoltak 22 ausztrál nővért

A nemi erőszak tényét még az ausztrál hadsereg vezetése is elhallgatta. Az egyetlen túlélő haláláig őrizte a titkot, csak akkor vallotta meg egy bizalmasának.

Király András
külföld

Emberiesség elleni bűncselekmények miatt perelték be Nicaragua elnökét

Mivel Nicaragua nem ismeri el a Nemzetközi Büntetőbíróságot, magánszemélyek nyújtottak be keresetet személyesen az elnök, és alelnök neje ellen.

Király András
külföld