151 millió forintból.
A kormányban már tárgyalnak a fizika, a kémia, a biológia és a földrajz összevonásáról.
A központi kinevezésnek köszönhetően elképesztő politikai agymenések jelentek meg a középiskolai igazgatók programjaiban. Egy kiskunhalasi gimnázium tanára pedig különösen kitett magáért.
Sztrájk lesz, de az élet nem áll meg.
"Sztrákolni mindenkinek van joga, de...", kezdi a mondatot az EMMI.
A miniszter szerint az intézményvezetők kulcsszereplők a köznevelésben. A Kliket hatvan új szervezettel váltanák ki.
Az államtitkár szerint a kormány nem fog külön tárgyalni a tiltakozó szervezetekkel, de várják őket a kerekasztalhoz.
Korábban ők is rengeteg hibát találtak annál a programnál, ahol most Brüsszel 37,5 milliárd forintnyi kifizetést fagyasztott be.
És nem kapott ultimátumot Orbántól.
Az emberminiszter a háttérintézmények megszüntetése miatt rágott be Lázárra. Állítólag még a lemondását is belengette.
Fél év alatt ment végbe a változás, ami után jó eséllyel a jól működő gyermekvédelmi szolgálatokból is egy újabb hatóság lehet majd.
A miniszter elmondta, hogy lelkiismereti teher volt számára ezekben a döntésekben részt venni.
A tagállamok rábólintottak volna a tervezetre, de az Emmi-nek nem tetszett, hogy a nők és az LMBT-közösség ügyét összekötötték.
Ez az átszervezés biztosítani fogja a legnagyobb fokú önállóságot - ezt írta a minisztérium, mikor a csendben zajló központosításról érdeklődtünk.