A külügyminiszter szerint csalással fogadták el a Sargentini-jelentést.
Magyarország nem rendes jogállam az európai pártok elsöprő többsége szerint.
Azt, hogy „kettős mérce”. Majd amikor a megfáradt miniszterelnök nem vette észre az orra előtt kérdező svéd újságírót, szintén a sajtófőnökének kellett megmutatnia, hova kell nézni.
A Sargentini-jelentésről szóló vitában a legtöbb néppárti hozzászóló Orbán Viktor ellen foglalt állást. Az EU-ellenes nacionalisták álltak ki inkább mellette.
Megvédi Orbánt a néppárt? Elég lesz 7 perc a miniszterelnöknek, hogy hatásosan érveljen a képviselők többsége ellen? A magyar demokrácia állapotáról két órán át vitatkoznak Strasbourgban.
Több mint hat éve tart a magyar demokrácia vizsgálata az EP-ben, most jutottak oda, hogy egy büntetéssel fenyegető eljárásról szavazzanak. A tét nem csak a magyar kormány megbélyegzése, hanem az egész európai pártrendszer átalakítása is.
Alig engedik megszólalni az EP keddi vitáján, amikor a Sargentini-jelentésről lesz szó.
Elvben igen, talán lenne is sok jelentkező, de azzal a német és sok más kormánya is renitens családtagból ellenséggé minősítenék át. Valószínűbb, hogy egyelőre csak fenyegetőzik.
Tiborcz István lámpáit például lengyel néppártiak és az 5 Csillag Mozgalom is belerakná a Sargentini-jelentésbe.
Ezentúl nem lehet azzal játszani, hogy bejelentenek keleten és aztán nyugaton dolgoztatnak keleti pénzért. A fuvarozókra ez még nem vonatkozik.
Az Európai Parlament nőjogi és esélyegyenlőségi bizottsága 18:5 arányban fogadta el a magyarországi helyzetet több okból is komolyan bíráló dokumentumot.
Talán nem jutott eszébe mondjuk az, hogy a miniszterelnök apja, veje és polgármestere is milliárdossá vált?
A korrupció szintje, az államháztartás átláthatóságának és elszámoltathatóságának hiánya és a projektek túlárazása sértheti az EU alapértékeit, ezért indokolt a 7-es cikkely szerinti jogállamisági eljárás megindítása – áll a 13:2 arányban elfogadott szövegben.
Schöpflin György az atv.hu-nak árulta el, miért szavazta meg az EP-állásfoglalást, ami kimondta, hogy a menekültek érdekében együtt kell dolgozni a civil szervezetekkel.
Azt válaszolta, hogy igen, szeret olvasni.