Sok év után először fogadhatta úgy egy nagyhatalom vezetőjét Orbán Viktor, hogy látványosan ő diktálta a tempót. Hogy teljesen bizarr legyen a helyzet, ezt annak az EU-s rendszernek köszönheti, amit éppen együtt készülnek gyengíteni.
Első sajtótájékoztatóját Berlinben tartja február elején.
Előre megmondjuk, miről fognak szólni az ünnepi ebédek a következő pár napban.
Ha ilyenek a szövetségesek, milyenek az ellenségek?
Legyűrték az EU-s diplomaták olasz ellenkezést.
Hetet- havat összehord a kormány, semminek sincs értelme.
Werner Faymann szerint aki többet kap, mint amennyit befizet, annak nem kellene lapítania, mikor a menekültek elosztásáról van szó.
A BuzzFeed Év Pillanatainak listáját a magyar miniszterelnök vezeti.
A tervek szerint akkor is bevethetőek lennének, ha valamelyik tagállam azt ellenzi, a Frontex költségvetését pedig megháromszoroznák.
A szülők beleegyezése nélkül nem nyúlhatna az európai gyerekekhez a Google, a Facebook, a Twitter és a többi közösségimédia-szolgáltató sem.
Az EU és az ENSZ közös finanszírozásában albérletbe költözhetnek. Később, kvóta alapján szétosztanák őket Európában.
Nem sikerült. Nagyon kapja az ívet Európa a Fidesz-kongresszuson. De legalább azt is megtudtuk, hogy Rogán szerint ő nem megvásárolható.
Szerinte a Lex Tiborcz betartható és életszerű, mert azt mondja ki, hogy az ember azokért tartozik felelősséggel, akikkel egy háztartásban él.
Akkor is korlátoznák a betelepülő uniós állampolgárok számát, ha ez Brüsszelnek nem tetszik.
Egyelőre nem tudni, hogy Magyarország kért-e gyorsított eljárást az ügyben. Akkor akár 4-5 hónapon belül, sima ügymenetben talán csak 1-1,5 év múlva születhet ítélet.