eu

Donald Tusk azzal búcsúzott, hogy ne hallgasson senki Orbánra, a legjobban az oroszoktól kell ugyanis tartani

Egy bruges-i egyetemen búcsúzott Európa vezetésétől öt év után. Felidézte, hogyan zárta be Merkelt és Cipraszt 2015 nyarán. Elmondta, hogy a nagy és régi államok néha arrogánsak a kisebbekkel és az újakkal. Nem értett egyet, hogy a menekültek átvételére akarták kényszeríteni a keletieket, és igyekezett védeni őket.

Magyari Péter
POLITIKA

Várhelyi Olivér egyelőre nem lesz EU-s biztos

Még lehet, de egy újabb körben, írásban is kap majd kérdéseket.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Egy boszniai menekülttábor bezárását kéri az EU

A menekülttábor egy korábbi szeméttelep területén található, és nincs sem áram-, sem vízszolgáltatás.

Herczeg Márk
eu

EU: Izrael hagyjon fel mindenféle telepépítési tevékenységével!

Az EU álláspontja változatlan a megszállt palesztin területeken zsidó telepek építését lehetővé tevő izraeli politikáról: minden ilyen tevékenység nemzetközi jogba ütközik.

Herczeg Márk
eu

Törökország megüzente, hogy azokat az ISIS-eseket is hazatoloncolja, akiktől hazájukban megvonták az állampolgárságot

A nyugati országok többsége így jár el az ISIS-hez csatlakozott állampolgáraival.

Király András
külföld

A brit parlamentben nem lett meg a többség az előrehozott választáshoz

Boris Johnson harmadszor kezdeményezett előrehozott választásokat, mióta a parlament a kormány ellenkezésével dacolva szeptemberben elfogadott egy ellenzéki kezdeményezésű törvényjavaslatot, ami október 19-ig adott határidőt a brexit-megállapodás parlamenti jóváhagyására.

Herczeg Márk
eu

A brit kormány elfogadta a brexit halasztását

Így már biztos, hogy az Egyesült Királyság nem lép ki az EU-ból csütörtökön, a brexit eddigi határnapján.

Herczeg Márk
eu

A többség akár erőszakkal is véget vetne a Brexit körüli maszatolásnak

A britek többsége - akár maradna, akár menne - nem hisz a békés Brexitben.

Tbg
külföld

Már a bukaresti vásárlóerő is nagyobb, mint a budapesti

Prága és Varsó jóval a magyar főváros előtt.

Tbg
gazdaság

A fideszesek is megszavazták a szíriai török katonai beavatkozás elítélését az EP-ben

Egyhangúan döntött az Európai Parlament, Törökországot kivonulásra szólítva fel.

Tbg
külföld

Donald Tusk a Brexit elhalasztását javasolja

Hogy elkerüljék a rendezetlen, megállapodás nélküli brit kilépést.

Király András
POLITIKA

Boris Johnson szomorú, hogy megint nem szavaz a brit parlament a brexit-megállapodásáról

A határidő-hosszabbítási kérvényt, amit el sem akart küldeni, viszont elfogadta az Európai Tanács.

Sarkadi Zsolt
külföld

Előrehozott választásokat írt ki az észak-macedón miniszterelnök, miután az EU úgy döntött, elhalasztják a csatlakozási tárgyalások megkezdését

Történelmi hibát követett el az EU – mondta Zoran Zaev, és ezzel Juncker meg Tusk is egyetért. Az albánokat is megszívatták. Elsősorban Macron.

Szily László
külföld

Új alkut kötött Boris Johnson az EU-val

Ha szombaton a brit parlament áldását adja rá, akkor lesz Brexit. A fő kérdés, hogy mit üzennek ma éjjel a brüsszeli csúcsról a Westminsternek. A Munkáspártnak nem tetszik az alku.

Magyari Péter
külföld

Magyarország bedőlt a török háborús propagandának

Törökország azt mondja, hogy csak hazatelepíteni akarja a szíriai menekülteket. A magyar kormány meg úgy tesz, mintha elhinné ezt. Közben valójában etnikai tisztogatás zajlik, Szíria más részéről elmenekülteket akarnak a kurdoktól elfoglalt területekre telepíteni.

Király András
külföld