Nem a rossz szándék vezérelte a rendőröket.
Ha január 1-től újra életbe lépne, az a jelenlegi gazdasági helyzetben megroppantaná a reklámipart.
Ide Udoka nem kívánt megjegyzéseket tett a csapat egyik munkatársának, akivel egyébként viszonya volt.
Hogy a bíróság úgy ítélhessen a 2018 óta húzódó ügyében, „ahogy egy nem-képviselő állampolgár esetén tenné.”
Déri Tibor bűne az volt, hogy nem egyeztetett a párttal mielőtt bejelentette, hogy 2024-ben nem indul újra a posztjáért.
A fő ellenzéki párt szerint ugyanis lejárt a nyolcéves hivatali ideje, mivel 2014-ben került a hatalomra, igaz puccsal.
A férfit azért tartóztatták le, mert fenyegetőzött egy boltban.
Hadházy Ákos, Fülöp Erik és Szilágyi György mentelmi jogát viszont nem függesztették fel.
A közmédiát sem érdekli az ügy.
A lakosság és az önkormányzatok áramellátását valószínűleg az MVM veszi át.
13 évig felügyelte lányát, a szerdai döntés értelmében többé nem ő a gondnoka az énekesnőnek.
A helyszínen az ellenőrök gyomorforgató körülményeket találtak.
A Magyar Nemzeti Bank egy 59 milliós bírságot is kiszabott rájuk.
A Sky News Australia azt is megkérdőjelezte, járvány van-e egyáltalán.
Az más kérdés, hogy a szabályoknak továbbra is így kell-e maradniuk.