felszámolás

Végrehajtást rendeltek el Kósa Lajos rokonának agrárcége ellen

A cég milliárdokkal tartozik bankoknak és gazdáknak egyaránt, jelenleg sikkasztás miatt nyomoznak a hatóságok.

Bódog Bálint
belföld

600 millióért árvereznek egy budai villát, ahol tucatnyi bedőlt cég működött, köztük luxusjacht-vállalkozás is

A 736 négyzetméteres Fuvola utcai ingatlanra több végrehajtást is elrendelt a bíróság.

Haász János
gazdaság

Abból a vagyonból akarja a kormány kártalanítani a gazdákat, amit majd lefoglalnak Kósa Lajos rokonának agrárcégénél

Nagy István bejelentése szerint minden érintett kkv-t a követelés teljes összegével fogja kártalanítani a kormány.

Székely Sarolta
gazdaság

Elrendelték Szalay-Bobrovniczky Kristóf egyik volt cégének felszámolását

A Dunakeszi Járműjavító Kft. és a Ganz-Mavag felszámolását is elrendelték, komoly veszélyben van a magyar vagongyártás.

Haász János
gazdaság

Trump iskolások között írta alá az oktatási minisztérium felszámolásáról szóló rendeletet

Az elnök ugyanakkor törvényesen nem szüntetheti meg csak úgy a minisztériumot, azt a Kongresszus hozta létre, így kizárólag annak van hozzá joga.

Benics Márk
külföld

Mészáros emberét Tiborcz embere váltja az állami felszámolócégnél

Rapid vezetőváltás volt a kormány számára kiemelt jelentőségű felszámolásokat végző cégnél. A Dunaferr-kudarc állhat a döntés hátterében.

Haász János
gazdaság

Mészáros Lőrinchez és Vida Józsefhez kapcsolódó üzleti kör tűnt fel a Tungsram-ingatlanok körül

Az is kiderült, hogy a vállalatot felszámoló cég minden pályázatnál kiköti, hogy az eladó semmilyen felelősséget nem vállal a környezetszennyezésért.

Mészáros Juli
gazdaság

Orbán Viktor sietve írt át egy egy hónapja meghozott rendeletet, gyaníthatóan a dunaújvárosi dolgozók miatt

A kormány már korábban is jelezte a tulajdonosoknak, hogy a dolgozók kifizetése legyen az első az összeomlott Dunaferr-utódoknál.

Székely Sarolta
belföld

A kormány szerint a dunai vasmű tulajdonosa „mindent megígért, de szinte semmi sem teljesült”

A Nemzetgazdasági Minisztérium minden eszközzel segíteni fogja a munkavállalókat.

Benics Márk
gazdaság

Újabb kínai hackercsoportot lepleztek le az Egyesült Államokban

Másfél éven belül a másodikat.

Herczeg Márk
külföld

Árverezi az állam a becsődölt kisvárdai csigagyárat

Rengeteg állami támogatásból és hitelből futtatták volna fel a csigafeldolgozást, de csúfos bukás lett a vége. Most az állam futhat a pénze után.

Székely Sarolta
gazdaság

Több mint két és félszeresére nőtt a fizetésképtelenségi eljárások száma Magyarországon

Tavaly több mint 20 ezer felszámolási és csődeljárást indítottak.

Benics Márk
gazdaság

„Stratégiailag kiemelt jelentőségű felszámolási eljárás” alá került a csornai napelemgyár

Orbán döntése alapján.

Mészáros Juli
gazdaság

Milliárdokat ölt az állam a csigagyárba, most 160 millióért sem kell a volt gyárterület

Pedig már a kikiáltási árat is csökkentették.

Székely Sarolta
gazdaság

Újabb egykori Orbán-céget tüntetnek el

Orbán Viktor édesapja több százmillióval szállt ki a cégből. Az új tulajdonos jókora hitelt vett fel, hogy kifizesse Orbán Győzőt, most pedig felszámolja a céget.

Székely Sarolta
gazdaság