Öt dolog, ami teljesen normális emberi viselkedésből az utóbbi időben támogatandó / elítélendő politikai tetté vált.
A kislány szülei illegálisan tartózkodnak az országban, a lány féltette őket a kitoloncolástól. A pápa, aki Washingtonban többször beszélt a bevándorlók befogadásáról, megáldotta és megcsókolta a lányt.
Az egyházfő szerint a látszat csal. Reméli, hogy nem csak azért engedték el azt a pár ezer rabot, mert éppen arra járt.
De érkezésekor elmondott beszédébe finom utalásokat azért elrejtett.
A pápa emlékeztetett arra is, hogy az olasz származású családja is bevándorlóként érkezett Argentínába, ahol befogadták őket sok más európai nemzet tagjaival együtt.
A Vatikán közvetlen szomszédságában fogják elszállásolni őket.
Úgy látszik, a Vatikán nem ért a magyar szóból.
Korábban ugye volt egy kis félreértés.
Amikor a párok, a családok, a közösségek, a plébániák, az országok bezárkóznak, ez belőlünk jön, és semmi köze Istenhez.
De csak a jubileumi év idején.