A felhatalmazási törvény miatt.
Hogy erre lazuljanak a szélsőjobbos fiatalok, amíg a Daddy megmenti Európát a corótól. 👑🙏
Az, aki korábban a kormányzati propagandaanyag egyik arca volt, és Juhász Péter ellen is tüntetett.
Fiatalok meg: szólítva!
Kinek nincs?
A Fidesz alelnöke szerint a gyűlölet volt az a technikai eszköz, ami segíthette az ellenzéki együttműködést, és a Fideszt ezek szerint jobban utálják, mint a zsidók a nácikat.
Amúgy meg túl sokat internetezik az ifjú nemzedék, jó lenne, ha inkább bejárnák Magyarországot és a Kárpát-medencét szabadidejükben.
Kocsis Máté nem akar olyan világot, amiben gúny tárgyává válik egy olyan dal, ami minden jóérzésű magyar szívét megdobogtatja. Novák Katalin pedig arról szavalt a Fidelitas kongresszusán, hogy „mi nem szállunk bele a méhedbe, csak nem mondunk nemet az életre”.
A külügyminiszter a Fidelitas kongresszusán jelentette be, hogy hazafias diplomáciai akadémiát nyitnak, ami alapfeltétele lesz annak, hogy valaki a külügyminisztériumban dolgozhasson.
De ennek szerintük semmi köze ahhoz, hogy a kormánypártok nagyon rosszul szerepeltek a városban.
Minden háztartásba. Plusz 1-1 millió forintot is fizetniük kell a felpereseknek, akiket börtönválogatottként ábrázoltak.
Gyurcsány Ferenc mondatairól pedig telefonon „tájékoztatják” a lakosságot.
Pécsett kampányolnak vele. A poén az, hogy semmi értelme sem volt ellopniuk.
Éledeznek a Fúzió Hallgatói Közösségek. Pécsen kormányközeli megmondóemberekkel, a Pázmányon kocsmasport-bajnoksággal kezdtek.
A választásokig nem számolgatnak, az év végén majd összeadják.