A rendőrség kimentette őket a vízből, de továbbra sem tudni, mi lesz a sorsuk.
Két hétig várt kikötési engedélyre az észak-afrikai bevándorlókat szállító hajó, végül nem mindenki szállhatott ki.
Akár hat év börtönt is kaphatna, aki illegális rave-partit szervez Olaszországban. A rendpárti új kormány elképzelését nemcsak az ellenzék tartja elfogadhatatlannak, hanem a külügyminiszter is.
A több mint 50 fős „veszélyes összejövetelekre való behatolás” új bűncselekménye akár 6 év börtönbüntetést vonhat maga után, és lehetőséget teremt a rave-szervezők lehallgatására.
Giorgia Meloni ezzel csak rontani lehet a helyzeten.
Giorgia Melonit vasárnap nevezték ki miniszterelnöknek Olaszországban, kevéssel utána már a francia elnököt fogadta.
Elfogadta a köztársasági elnök felkérését.
Putyinnal parolázik, pedig a koalíció, amivel választást nyert, Ukrajnát támogatja. Rég lebeszélt megállapodásokat rúg fel, és ahol tud, beszól a miniszterelnök-jelölt Giorgia Meloninak. A 86 éves politikus elérte, hogy már megint csak róla beszélnek Olaszországban.
Az ugandai elnök fia és legvalószínűbb utódja, Muhoozi Kainerugaba agyviharba keveredett Twitteren. Egyelőre az lett a vége, hogy az apja vezérezredest csinált belőle.
A leendő olasz miniszterelnök egyértelművé tette, hogy melyik oldalon áll.
A szélsőjobboldali Liga elnökének szembe kell néznie azzal, hogy pártja kudarcot vallott az előrehozott választásokon Olaszországban. Belügyminiszter valószínűleg már nem lesz.
A Giorgia Meloni vezette FdI a 2018-as választások óta közel 6 millió szavazót szerzett, miközben a Liga és a Hajrá Olaszország! majdnem ugyanennyit veszített. Több mint 6 millió választóval lett gyengébb az Öt Csillag, a Demokrata Párt pedig öt év alatt 800 ezer szavazót veszített el.
Különös tekintettel az emberi jogokra és az abortuszkérdésre. Az Olasz Testvérek irrelevánsnak tartják a francia miniszterelnök aggodalmait.
Fontos elemzés érkezett az olasz választások eredményéről a Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom vezetőjétől.
Nagyon úgy tűnik, hogy tényleg az Olasz Testvérek vezetője lesz Olaszország új miniszterelnöke.