A kormánypárti újság tüntetést szervezett a Google-székház elé, miután három éven belül másodszor is letiltotta őket a legnagyobb videómegosztó.
A koronavírus-járvány utáni további bevételnövelésért lett volna felelős.
Nem sikerült túl jól a Microsoft keresőbe épített chatbotjának első hete, az AP újságíróját például lehitlerezte, de csak miután megállapította róla, hogy ronda, és még a fogai is rosszak.
Ő volt a Google egyik legrégebbi dolgozója.
Felsült a Google-féle mesterséges intelligencia, a Bard, ami a ChatGPT-vel venné fel a versenyt.
Ha beírják a keresőbe, hogy abortuszklinika, akkor abortuszellenes központokat dob fel a Google találatként.
De akár egy elfütyült vagy dúdolt dallamot is képes eljátszani más hangszerekkel.
A Microsoft történetének egyik legjobb befektetése lehetett, amikor beszálltak a ChatGPT-t fejlesztő cégbe. Új erőre kaphat a Bing, teljesen átalakulhat az, ahogy az interneten keresünk. De ehhez jóval megbízhatóbb algoritmusok kellenek.
Valami hiba miatt a címzettek nem vagy csak hosszú késedelemmel kapják meg a leveleket.
Pedig először csak véletlenül szúrta ki a furcsaságot.
Átláthatóbb adatkezelést is vállalt a techcég.
A Google szerint viszont nem szűrnek politikai alapon, és próbáltak is segíteni a republikánus pártnak, hogy leveleikkel hogyan kerüljék el a spammappát.
Mostantól nem csak a leggyorsabb, hanem a leginkább üzemanyag-takarékos útvonalat is megmutatja.
Nem felel meg a Google irányelveinek.
Már csak egyetlen, globális felmelegedésre negatív hatással lévő tényezőt vesznek figyelembe, pedig rengeteg van.