Németország gyorsított eljárásban adja ki Bulgáriának a férfit, aki részleges beismerő vallomást tett.
K. R. a szüleivel élt, 2005 óta állt pszichiátriai kezelés alatt, de az állapota 2016 decemberében romlott, és a kezelés ellenére is agresszívvá vált. Határozatlan idejű kényszer-gyógykezelést rendeltek el.
Állítólag egyezik a DNS-mintája a helyszínen találttal, és a korábban lopásért elítélt férfi nem ismerte a korrupciós ügyeket feltáró Viktoria Marinovát.
A. Zoltán mobiltelefonon küldte el a szlovák újságíró fotóit Sz. Tamásnak és M. Miroslavnak, akik rengeteg nyomot hagytak maguk után: Sz. apjának kocsijával mentek terepszemlére, illetve mobiltelefonba is belemondták, hogy „elintézik”.
Nem találtak terhelő bizonyítékot a férfi ellen.
Viktorija Marinova testét négy napjai találták meg egy ruszei parkban.
Akkor fogták el őket, amikor egy emberi maradványokkal teli babakocsit toltak éppen. Az egyik áldozat gyerekét pedig eladták.
Nem lehet kizárni, hogy Viktorija Marinovát nem oknyomozó munkája miatt ölték meg, de tény, hogy rengeteg európai uniós pénz lenyúlása miatt vizsgálódott éppen.
Oroszország kirovi régiójában történt a bűncselekmény, a gyanúsítottak egyik tagja csak 12 éves. Állítólag azért ölték meg a férfit, mert összevitatkoztak, és azért kóstolták meg a húsát és az agyát, mert éhesek voltak.
El akarta venni a nő pénzét, de az ellenállt. Erre többször nyakon szúrta.
A nő 2004-ben baseball-ütővel verte fejbe a férfit, aki nem adott neki pénzt. Az ügyben a férfi apját is letartóztatták, mégsem sikerült megoldani, egészen mostanáig.
A vádlottak tárgyalásán mutatták be az autószalon térfigyelő kamerája által rögzített képeket.
A gyanúsított maga kereste meg az utcán a rendőröket azzal, hogy az öccse talán meghalt.
A Bors szerint órákon át faggatták a 40 éves berhidai férfit, aki végül megtört.
A 22 éves nő és a kétéves gyerek holttestére pénteken bukkantak.