A Jobbik EP-képviselője elmondta, miért nem támogatta a Törökországot elítélő határozatot.
Összesen 1,2 millió forinttal tartoznak Gyöngyösi Mártonnak és Z. Kárpát Dánielnek, mert azt írták róluk, hogy többszáz milliós luxusvillákban élnek.
A párt elnökhelyettese szerint nem tenne jót Magyarország renoméjának, Várhelyi Olivér is elhasalna a bizottsági meghallgatáson.
Balczó és Nunkovics elkötelezettek amellett, hogy „a fideszes diktatúra” helyett egy „szabad Magyarországot” teremtsenek.
Ezek szerint Gyöngyösi Márton frakcióvezető, a párt második embere utazhat ki Brüsszelbe.
A második helyet Balczó Zoltán kapta.
Az Állami Számvevőszék gigabírságára részletfizetést kérnek, miközben a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához és a luxembourgi Európai Bírósághoz fordulnak jogorvoslatért.
A szorítóban újra összecsapott a két nehézsúlyú bajnok, Orbán és Gyurcsány. Bemutatkozott a harmadik kétharmad Parlamentje.
A Simicska-bukásról írt Guardian-cikkből kiderült: a Jobbik frakcióvezetője is reménytelennek látja a helyzetet.
„A Jobbik több polgármester-jelölttel kíván találkozni, hogy programjukat meghallgassa, de szívesen várjuk a Fidesz jelöltjét is, bár program hiányában ő nyilván nem fog eljönni” – írták, súlytalannak nevezve a történetet.
Vagy legalább az ásotthalmi remete egyik emberét.
Mert „a Jobbik belső megosztásának és szétszakításának szándékával alapszabályellenesen platform alapítását kezdeményezte”.
Az elnöki szék várományosát, Sneider Tamást a parlament alelnökének jelölték.
A társelnöki rendszer helyett lett ez a megoldás.
Kiderül, hogy lesz-e társelnöki rendszer vagy marad az egyszemélyi vezetés.