Tekernének valamit a szabályokon, de nem világos, hogy hogyan.
Gulyás miniszter szerint az emberek a jövőben is bárhol tüntethetnek, kivéve, ahol az a magánlakás sérthetetlenségét megzavarná.
Az egyház és az állam is keresztbe tehet az ellenzéki megmozdulásoknak.
Ildar Dadint 2015 decemberében ítélték három év börtönre, mert magányos tüntetést mert szervezni Putyin ellen.
A miniszter szerint a gyülekezési törvényt „még a régi pártállami parlament fogadta el 1989-ben”. Úgyhogy most az új pártállam fog újat csinálni.
Ehhez elég lesz, ha a rendőrség úgy gondolja, hogy egy tüntetés korlátozhatja mások jogait és szabadságát.
Talán meglepő, de amit most a taxisok csinálnak Budapest közepén, azt a vonatkozó jogszabályok szerint lényegében bárki megtehetné. Csak sajnos a magyar állam másnak nem nagyon hagyja.
A gyülekezési jog szigorításával kapcsolatban.
Az Országgyűlés törvényalkotásért felelős fideszes alelnöke szerint a Parlament előtt hónapokon át tartó sátortáborozás visszaélésszerű gyakorlása a gyülekezési jognak.
A rendőrség szerint szervezetten vonultak az utcán, amikor megközelítették a székházat. Két eljárás már elbukott az akció miatt, ez még hátravan.